Emelkedik a vállalati fizetésképtelenségi eljárások száma
Magyarországon 2015 és 2020 között látványosan javultak a vállalati fizetésképtelenségre vonatkozó mutatók, az eljárások száma kevesebb, mint felére, 9545-ről 4293-ra esett öt év alatt, ez a pozitív trend azonban megtörni látszik – közölte az Euler Hermes hitelbiztosító szerdán elemzésében.

Vállalati csődök: megtörni látszik a pozitív trend
Bujdosó Tünde, az Euler Hermes kockázatkezelési igazgatója a közleményben kifejtette, hogy 2021 első félévi adatok szerint az előző év azonos időszakához képest 18 százalékos növekedés volt a magyar fizetésképtelenségi eljárások számában, várakozásaik szerint a teljes évre az emelkedés elérheti a 20 százalékot, összesen 5151-et.
Hozzátette, jó hír, hogy a pandémia ellenére az adat még ezzel együtt is alatta marad a 2019-es fizetésképtelenségek számának. Ennek okai között említette egyrészt a globális gazdaság vártnál gyorsabb kilábalását, amelyet a gazdaságélénkítő és beruházást ösztönző politika is erősen támogatott, másrészt az átoltottságnak köszönhető gyorsabb normalizálódást.
Az elemzés szerint a likviditási gondoknak leginkább kitett szektor Magyarországon a turizmus és vendéglátás, ahol az idei év első hat hónapjában 190 felszámolási eljárás indult, 36 százalékkal több 2019 azonos időszakához képest. A fizetésképtelen építőipari cégek száma az idei első fél évben mintegy 40 százalékkal nőtt 2020 első hat hónapjához képest.
Az Euler Hermes a magyar autóipari beszállítóknál is a fizetésképtelen vállalatok számának emelkedésére számít, amelyet elsősorban az alapanyagárak erős növekedése, a technológiai trendek által diktált beruházási nyomás, a globális szállítási láncok akadozása, a súlyos chiphiány okoz.
A közlemény szerint a masszív állami beavatkozásoknak köszönhetően minden második bajba jutott cégnek sikerült elkerülni a fizetésképtelenséget Nyugat-Európában. Ennek köszönhetően az Euler Hermes Globális Inszolvencia Index, amely a vállalati fizetésképtelenségi esetek alakulását érzékelteti, 2020-ban összességében 12 százalékos csökkenést mutatott. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Unitravel-csőd: utazás is lehet a kártérítés – de van, amit zsebből kell fizetni
Nemcsak pénzbeli kártérítést, hanem új utazási lehetőséget is választhatnak azok…
Tovább olvasom >Megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását a Colonnade biztosító
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe,…
Tovább olvasom >Magyar Utazási Irodák Szövetsége: ez állhat a csődbe ment UniTravel esete mögött
Negyven év működés után fizetésképtelenséget jelentett az UniTravel Kft., az…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >