Emelkedett a Szlovákiát úti céljuknak választó turisták száma
A nyári főszezonban és az év első nyolc hónapjában is emelkedett idén a Szlovákiát úti céljuknak választó turisták száma – közölte a szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium.
A szaktárca adatai szerint az év első 8 hónapjában 3,71 millió turista választotta úti céljának Szlovákiát, mintegy 8 százalékkal többen, mint egy éve. Idén augusztus végéig a turisták, több mint 10 millió vendégéjszakát töltöttek Szlovákiában, átlagosan 2,7-et.
A turisták száma a nyári főszezont tekintve még gyorsabb ütemben nőtt. Az idei nyári szezonban 1,75 millió turista választotta úti céljának Szlovákiát, ami 8,2 százalékos növekedés. A nyári szezonban 5,4 millió vendégéjszakát töltöttek a turisták, ami átlagban 3,1 éjszakát jelent egy főre.
A Szlovákiát úti céljuknak választó turisták között az idei nyári szezonban is többségben maradtak a belföldiek, arányuk 56,6 százalékos volt. Ugyanakkor a külföldről érkező látogatók száma a belföldieknél gyorsabb ütemben, éves szinten 8,3 százalékkal nőtt.
A vizsgált időszakban legtöbben Csehországból látogattak Szlovákiába, ők tették ki az országba érkezett összes külföldi turista egyharmadát. A külföldről érkezett turisták számát tekintve a cseheket a lengyelek, németek, magyarok és osztrákok követték a sorban.
Az ország egyes régióinak látogatottságát és az ott töltött vendégéjszakákat tekintve az idei nyári szezonban Pozsony megye végzett a vezető helyen, a fővárosban és környékén ebben az időszakban 1,1 millió vendégéjszakát töltöttek az odalátogatók. (Starovic Tibor, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >Szlovéniában nőtt a turisták száma az év első hat hónapjában
Az év első hat hónapjában 2,8 millió turista látogatott Szlovéniába…
Tovább olvasom >A világsztárok a hangulat mellett a turizmust is felpörgették
Világsztárok adták egymásnak a színpadot Budapest megakoncert-helyszínein az elmúlt héten.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >Durva áremelkedés jöhet: akár 1000 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta
Komoly drágulás fenyegeti a dohányosokat Magyarországon: az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >