EM: megemelt keretösszeg, meghosszabbított határidő a vállalati e-autó programban
Megemelték a keretösszeget, meghosszabbították a jelentkezési határidőt a vállalati e-autó programban – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca friss Facebook-bejegyzésében csütörtökön.
A videóban miniszter felidézte: két éve indították útjára a vállalati elektromos autó programot. A kezdeményezés népszerű, eddig tízezer pályázat érkezett be.
Tavaly egyszer már megemelték a keretet, február végéig tolták ki a benyújtási határidőt. Most újra ezt teszik, további 5 milliárd forintot adnak a cégeknek flottazöldítésre. A jelentkezéseket április közepéig várják a gépkocsinként akár 4 millió forintos támogatásra – közölte.
A program 30 milliárd forintos keretösszeggel rajtolt el tavalyelőtt februárban. Az újabb emeléssel másfélszer több forrás, 45 milliárd forint segíti a vállalkozások beszerzéseit. A cégek a korszerű gépkocsikkal csökkenthetik járműparkjuk üzemeltetési, karbantartási költségeit
– ismertette Lantos Csaba.
Rámutatott: az e-autók terjedése mindenkinek jó hír. A hagyományos hajtású autók kiváltásával mérséklődik a légszennyezés és zajterhelés.
A miniszter kiemelte: 2025 rekordév volt a tisztán elektromos gépjárművek hazai forgalomba helyezésében, tavaly több mint 31 ezer egységgel bővült a tiszta és csendes flotta. A gyarapodással a teljes állomány decemberben túlnőtte a százezer darabot.
A csúcsdöntéshez nagyban hozzájárult a sikeres támogatási program. A keretösszeg megemelésével tesznek azért, hogy a lendület idén is kitartson – hangsúlyozta.
„Folytatjuk tehát, tessék pályázni!” – fogalmazott az energiaügyi miniszter.
Kapcsolódó cikkeink
A Dachser üzembe helyezte első elektromos teherautóit Hollandiában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pozitív fordulat: csökken az infláció által sújtott cégek aránya
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


