Elutasította a Britvic a Carlsberg közel 4 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát
A brit üdítőital-gyártó Britvic visszautasította a Carlsberg Group 3,11 milliárd fontos (3,93 milliárd dolláros) felvásárlási ajánlatát – közölték a vállalatok. Ez már a második megkeresés a dán sörgyár részéről, amelyet a Britvic nem fogadott el.
A Carlsberg olyan kategóriákra kíván figyelmet fordítani, mint a cider, az alkoholtartalmú limonádé, a hard seltzer és az RTD-koktélok, mivel a hagyományos sörök kategóriáján kívüli italok iránt növekvő fogyasztói érdeklődést tapasztal – írta a Reuters.
A Carlsberg mérlegeli a lehetőségeit, és hétfőn (június 24-én) közölte, hogy a PepsiCo beleegyezett a Britvic-kel kötött palackozási megállapodásának egy záradékáról való lemondásba, ami előkészítheti az utat a dán cég számára, hogy növelje ajánlatát.
Ez a lemondás akkor lép hatályba, ha megtörténik a Britvic Carlsberg általi felvásárlása a Britvic igazgatótanácsának ajánlása alapján – közölte az egyes piacokon a Pepsi italokat palackozó Carlsberg.
Az ESM szerint a vállalat a körülmények megváltozása esetén vizsgálja meg időközben leállított részvény-visszavásárlási programjának újraindítását.
Kapcsolódó cikkeink
Új indiai IT központtal gyorsítja fel a Carlsberg digitális átalakulását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új tulajdonoshoz kerül a Dole amerikai frisszöldség-üzletága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >