Végveszélybe kerülhet a döner egy tervezett EU-s szabály miatt
Végveszélybe kerülhet egy tervezett uniós szabály miatt az egykori Nyugat-Berlinben kifejlesztett török gyorsétel, a döner – írta a Bild című német lap.
A beszámoló szerint az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi bizottsága a Zöldek és a szocialisták nyomására kezdeményezte, hogy az egészségi kockázatok miatt tiltsák meg a foszfát használatát a dönerhús-gyártásban. Amennyiben az EP elfogadja a bizottság álláspontját, az egész ágazatot végveszélybe sodró döntés születhet decemberben.
Az élelmiszeriparban széles körben alkalmazott foszfátot a vízmegkötő tulajdonsága miatt használják a dönerhús-gyártásban, az anyag nélkül kiszáradna és szétesne a nyársra rétegzett hús. Betiltásával „összeomlana a dönerhús-gyártás” – mondta a Bildnek Renate Sommer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik EP-képviselője.
Az egészségpolitikára szakosodott képviselő pánikkeltéssel vádolta a Zöldeket és a szocialistákat, és rámutatott, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) adatai alapján a foszfátbevitel napi 4200 milligrammig veszélytelen, egy adag dönerhús pedig mindössze 134 milligramm foszfátot tartalmaz.
A politikus kiemelte, hogy „az uniós állampolgárok a dönerfogyasztás révén egy év alatt legfeljebb annyi foszfátot visznek be szervezetükbe, mint amennyit másfél liter kóla elfogyasztásával”.
A Bild hozzátette, hogy az EP más húskészítmények esetében 2014 óta engedélyezi a foszfát használatát, ami az jelenti, hogy az uniós parlament „diszkriminálja a dönert”.
A lap szerint az EU-ban naponta 500 tonna dönerhúst értékesítenek, és ennek 80 százalékát Németországban állítják elő. Az ágazat 110 ezer embernek ad munkát.
A nyárson sült hússal töltött szendvicset a hagyomány szerint egy anatóliai bevándorló, Kadir Nurman vette fel először az étlapra a nyugat-berlini belvárosban, a Bahnhof Zoo mellett működő falatozójában 1972-ben. A hús mellett akkor még csak hagyma és saláta volt a zsömlében, de az új fejlesztés így is óriási sikert aratott, és végül a másik klasszikus berlini gyorsételnél, a curryvel és paradicsomszósszal ízesített kolbásznál – a currywurstnál – is nagyobb karriert futott be.
A Magyarországon döner kebabként is ismert szendvicsre egész iparág épült, amely törökök – illetve török bevándorlók – ellenőrzése alatt áll. A dönerrel foglalkozó európai török cégeknek külön érdekképviseletük is van, a berlini székhelyű ATDID.
A Bild cikke nyomán német sajtóban megjelent beszámolók alapján nem valószínű, hogy rövidesen veszélybe kerül a döner. Az ügy onnan ered, hogy az EU-ban nincs egységes szabályozás az úgynevezett nyársas húskészítmények foszfáttartalmáról. Így például Németországban szabad, Csehországban pedig tilos a foszfát hozzáadásával készült döner-, gyros vagy egyéb nyársas hús forgalmazása.
Az Európai Bizottság javasolta, hogy engedélyezzék valamennyi tagállamban az ilyen foszfáttartalmú – az üzleteknek rendszerint nyársra húzva előkészített, fagyasztott állapotban kiszállított – hústermékek árusítását. Az EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottsága viszont ellenzi a javaslatot. A testület szerint a végleges döntés előtt be kell várni az EFSA vizsgálatát a foszfáttartalmú élelmiszer-adalékanyagok lehetséges egészségkárosító hatásairól. A hatósági vizsgálat várhatóan jövőre ér véget.
Az EP decemberben csupán a bizottsági előterjesztésről dönt majd, vagyis a jelenlegi szabályozás egyelőre biztosan nem változik, és az EP nem is tudná betiltani a foszfáttartalmú dönerhúst, mert nincsen ilyen felhatalmazása. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az EU 140 millió eurót fektet generatív mesterséges intelligencia bevezetésére az agrár-élelmiszeriparban is
Az Európai Bizottság négy új pályázati felhívást tett közzé a…
Tovább olvasom >NKFH-NAV: közös akció az élelmiszerbiztonság erősítése és az élelmiszerhamisítási elleni küzdelem jegyében
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a Nemzeti Adó-…
Tovább olvasom >Több mint 250 ezer magyar gazda állt ki a területalapú támogatások megőrzése mellett
Személyesen vitték el Brüsszelbe az agrártámogatások megőrzését célzó petíciót a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >