Egyelőre még jönnek az orosz turisták
Az Oroszországot érintő szankciók és az ezekre adott válaszlépések miatt drasztikusan esik a külföldre utazó orosz turisták száma, mely a magyar turizmus számára is komoly veszteséget jelenthet – írja az origo.
Az orosz turisták idén nyáron 30–50 százalékkal kevesebb külföldi utat foglaltak le, mint korábban. Az utazási kedv elsősorban a rubel leértékelődése miatt csökken, mely megdrágítja a külföldi nyaralást. A Kreml is arra biztatja a lakosságot, hogy inkább belföldön töltse el szabadságát. Az orosz turisták főleg Budapestet és a gyógyfürdőhelyeket kedvelik, például Hévízt, amelyet 2012 óta szinte elleptek.
A Balaton-közeli várost nem csak a gyógyfürdő miatt szeretik, hanem azért is, mert jó minőségű autóutakon könnyen elérhető Bécs vagy a szlovén, horvát tengerpart.
Megfelelő a közbiztonság, jók a borok, a libamáj, és minden jóval olcsóbb, mint Moszkvában.
A KSH becslése szerint a külföldi turisták 2013-ban 1200 milliárd forintot költöttek el Magyarországon. Az oroszok aránya (vendégéjszakák alapján) 5-6 százalék körül van, tehát durva becsléssel tavaly legalább 60–70 milliárd forintot hoztak hozzánk. Ám valószínűleg ennél még jóval többet is, mert – ahogy Papp Gábor, Hévíz polgármestere mondja – a szállodások szerint az orosz turisták 70–80 százalékkal többet költenek, mint nyugat-európai társaik.
A polgármester egyelőre semmiféle visszaesést nem tapasztalt az orosz látogatók számában. Hévízen egyébként még mindig több a német vendég, mint az orosz, bár az oroszok tovább maradnak, jellemzően legalább 12 éjszakát, míg a nyugat-európaiak csak hatot-hetet. (origo, Kovács Gábor)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
NGM: 2025-ben tovább erősödik a SZÉP-kártya népszerűsége
A SZÉP-kártya egyre fontosabb szerepet kap a magyar háztartások pénzügyi…
Tovább olvasom >Az év elején tovább erősödött a turizmus – ágazati kitekintő
2025 januárjában egymillió vendég érkezett a turisztikai szálláshelyekre, ahol közel…
Tovább olvasom >Nagy Márton: kistelepülések kiskocsmái is pályázhatnak idegenforgalmi támogatásra
Egymilliárd forintra pályázhatnak az ezer fő alatti településen működő kiskocsmák,…
Tovább olvasom >