Eltérő szakértői vélemények a kiskereskedelmi kilátásokról
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom élénk növekedése a következő hónapokban, míg Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára úgy véli, a korábbi hónapokban megszokottnál alacsonyabb lehet a növekedés üteme. Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint idén 6 százalékkal bővülhet a kiskereskedelem.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom 6,2 százalékkal nőtt februárban az egy évvel korábbival összevetve a naptárhatástól megtisztított és a nyers adatok szerint egyaránt, míg januárban 8,7 százalékkal emelkedett.
Suppan Gergely MTI-hez eljutatott kommentárjában kiemelte: a foglalkoztatás és a reálbérek folytatódó növekedésének, valamint a magas szinten stabilizálódó fogyasztói bizalom hatására folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom élénk növekedése a következő hónapokban.
A háztartások fogyasztását, így a kiskereskedelmi forgalom növekedését szintén jelentősen támogatja a devizahitelek idei elszámolása, mivel érdemben növeli a háztartások elkölthető jövedelmét. A forgalom növekedését az üzemanyagárak meredek zuhanása is segíti – fejtette ki.
A szakértő szerint idén a kiskereskedelmi forgalom 5 százalék feletti növekedésére lehet számítani, amelyben azonban a pénztárgépek bekötése miatti fehéredés is szerepet játszik.
Suppan Gergely szerint bár a vasárnapi zárva tartás okozhat átmeneti kilengéseket, de ezt az elkölthető jövedelem érdemi növekedése jelentősen ellensúlyozhatja. Az üzemanyagárak zuhanása, valamint az energiahordozók árainak csökkenése miatt nem kizárható további rezsicsökkentések felfelé jelentősen eltéríthetik a prognózistól a fogyasztás és a GDP idén várható növekedését.
A Takarékbank elemzője szerint idén a háztartások fogyasztása, ezen belül pedig a kiskereskedelmi forgalom növekedése húzhatja legnagyobb mértékben a GDP növekedését. Az olajárak zuhanása az európai háztartásokat is kedvezően érinti, számos európai országban szintén megfigyelhető a kiskereskedelmi forgalom jelentős élénkülése, így a javuló európai gazdasági kilátások szintén kedvező hatással lehetnek a magyar gazdaságra nézve – tette hozzá Suppan Gergely.
Vámos György szerint a forgalom bővülésében nagy szerepet játszik az online pénztárgépek bekötésének köszönhető piactisztulás, de a következő hónapok tendenciájával kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy ennek hatása folyamatosan megjelenik az éves bázisban, mivel tavaly évkezdettől fokozatosan nőtt az online pénztárgépek száma.
Az OKSZ főtitkára kifejtette: a kiskereskedelmi forgalom alakulása a gazdasági teljesítményhez igazodik, az idénre várt 2,5-3 százalékos bővülésnél azonban magasabb lehet a lakossági fogyasztás bővülése, ami az online pénztárgépeknek köszönhető. Bár kisebb mértékben, de a februári növekedésben emellett a reálkeresetek, reáljövedelmek növekedése is szerepet játszott – tette hozzá.
Vámos György az év egészében a kiskereskedelmi forgalom bővülésére számít, párhuzamosan a gazdaság bővülésével, valamint a piac tisztulásával.
Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint a 6,2 százalékos bővülés ugyan elmarad a januáritól, de összhangban van a szektortól várt 6 százalékos bővülést jósoló előrejelzéssel. A szakértő is úgy véli, hogy a növekedésben szerepe van a kiskereskedelem fehéredésének, a nettó jövedelmek emelkedésének, ezen keresztül pedig a lakossági fogyasztás bővülésének: vagyis a korábban elhalasztott vásárlások is hajtják a boltok forgalmát. Németh Dávid szerint az idén a kiskereskedelem 6 százalékkal növekedhet.
Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Erste Bank elemzői MTI-hez eljuttatott kommentárjukban kifejtik: a kiskereskedelemi teljesítmény bővülésében továbbra is nagy szerepet játszik a nem élelmiszer (például ruházat), illetve az üzemanyag forgalom. Érdemes lesz figyelemmel kísérni a márciusi kiskereskedelmi adatokat, amelyben már részben tükröződni fog a vasárnapi zárva tartás hatása is – tették hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megérkezett az OKSZ kommentár a májusi kiskereskedelmi adathoz
A májusi kiskereskedelmi adatok újabb figyelmeztetést hordoznak: a kormányzat által…
Tovább olvasom >Dr. Kozák Tamás: „A magas inflációnak hosszú az árnyéka”
A 2024-es év gazdasági folyamatai érzékenyen érintették a hazai kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >Dr. Kozák Tamás: az árrésstop kapcsán nincs harmóniában a diagnózis és a javasolt gyógymód
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kék bolygó: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány…
Tovább olvasom >Visit Hungary: az októberi Turizmus Summiton a turizmus jövőjéről tanácskoznak
Milyen lesz az utazás jövője? Milyen hatással van a mesterséges…
Tovább olvasom >Elbizonytalanodhatnak a milliomosok – most dől el, meg tudja-e tartani őket a hazai privátbanki szektor
A szabályozói környezet változékonysága és a gyorsan változó elvárások miatt…
Tovább olvasom >