ELTE-kutatás: a vizes élőhelyek visszaállítása enyhíthetné az aszályt az Alföldön
A légkörből hiányzó víz miatt nem érkezik elég csapadék az Alföldre az aszályos időszakban. Ennek enyhítésére a vizes élőhelyek, a rétek-legelők visszaállítását javasolják az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói legújabb elemzésükben.

(Fotó: Pixabay)
Az ELTE kutatói a Land című tudományos folyóiratban tették közzé összefoglaló cikküket, amelyben a 2022-es aszályt vizsgálták az ország keleti részén. Elemzésük szerint az intenzív mezőgazdasági művelés következtében kialakuló talajszerkezeti változások okozzák, hogy a nyári hőhullámok során kevés a felszín közeli légrétegek páratartalma, így a hidegfrontok a szokásos zivatarok és csapadék nélkül „robognak át” az Alföldön. Felidézték, hogy 2022-ben a június közepétől kezdődő 7 hetes periódus során hetekig szinte egy csepp eső sem esett az Alföldön, az ország keleti részén az őszi aratású növények termésvesztesége szinte teljes volt. A Dunántúlra még zivatarokat és esőt hozó hidegfrontok az Alföldre érve „kiszáradtak”, csapadék nélkül, erős széllel haladtak tovább, súlyosbítva az aszályt.
Elemzésük szerint a légkörből hiányzott a víz, így a felszín közeli párás légréteg sem jött létre, ami a zivatarok kialakulásának egyik feltétele lett volna
Emiatt a nyári csapadék nagyobb részét adó zivatarok elmaradtak, tovább súlyosbítva a helyzetet, vagyis egy többhetes időszakban kizárva újabb viharok kipattanását. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a táj víztároló képessége jelentősen visszaesett a vízszabályozásokat követő intenzív mezőgazdasági művelés következtében, ami a szárazság fennmaradásához vezetett. A nagyüzemi művelés, a nehéz gépek hatására a talajban sok helyütt létrejött egy másodlagos, majdnem vízzáró réteg, amely megakadályozza, hogy az őszi-téli, kora tavaszi és nyár eleji csapadékot a talaj mélyebb rétegei eltárolják. „A felső 20-30 centiméter viszont a nyári melegben nagyon hamar kiszárad, és utána nagyon lecsökken annak esélye, hogy a maradék párolgásával elegendő nedvesség kerüljön az alsó légrétegekbe, és kialakulhassanak a zivatarok. A magasabban levő légrétegekben levő nedvesség ezért nem jut a talajra” – magyarázták. Timár Gábor és Székely Balázs, a Geofizikai és Űrtudományi, illetve Jakab Gusztáv, a Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék munkatársainak elemzése szerint ezért az alföldi táj egy részén – becslésük szerint összesen legalább egy megyényi területen – vissza kell állítani a vizes élőhelyeket, a réteket-legelőket, valamint ezekre a helyekre máshonnan is el kell juttatni a téli időszak és a hóolvadás többletvizeit. Emellett támogatni kell a jól párologtató növényzet visszatelepülését is.
A kutatók úgy vélik, ez garantálhatja, hogy ismét lehessenek zivatarok az aszályos években is, ami a mezőgazdasági területekre is juttat csapadékvizet. Ezeket a „párologtató területeket” az Alföld legalacsonyabb zónáiban, a mezőgazdasági szempontból legkevésbé értékes, alacsonyabb „aranykorona értékű” földekből lehetne kialakítani, ahol a talaj amúgy sem optimális a szántóföldi művelésre – javasolták az elemzésben.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >