Elsődleges cél az élelmiszer-ellátás biztosítása
A Közös Agrárpolitika stratégiai terveinek megfelelő jövőképet kell mutatniuk a gazdák számára – jelentette ki Nagy István tárcavezető a magyar V4 elnökség második agrárminiszteri ülésén, pénteken, Visegrádon.

A megfelelő gazdasági döntések meghozatalához fontos a KAP terv mielőbbi ismerete
A szaktárca közleménye szerint a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdáknak a megfelelő gazdasági döntések meghozatalához már nyáron ismerniük kell a Közös Agrárpolitika (KAP) stratégiai tervének bizonyos elemeit, ezért kiemelten fontos, hogy a tervek időben, legkésőbb a nyár közepére elfogadásra kerüljenek.
Nagy István kiemelte, a közvetlen támogatások igazságosabb elosztása kapcsán Magyarország teljesíteni fogja a jogszabályban foglalt 10 százalékos követelményt, amivel a jelenlegi időszakhoz képest közel megháromszorozzuk a kis és közepes gazdaságok kiemelt támogatására fordított összeget.
Kifejtette, meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a klímavédelmi és a versenyképességi szempontok között is. Fontos eredmény, hogy a 8 ország átlagosan az uniós vidékfejlesztési források összesen több mint 45 százalékát fordítja majd környezet- és klímavédelmi intézkedésekre, ami jelentősen meghaladja a jogszabályban előírt 35 százalékos minimumot.
Hangsúlyozta, a „Termőföldtől az asztalig” stratégiában foglalt célértékekhez történő hozzájárulás kérdésében konszenzus volt a tekintetben, hogy figyelni kell az eltérő kiindulópontokra és a tagállami sajátosságokra.
A közlemény ismerteti: a növényvédő szerek használatának és kockázatának csökkentése terén a találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a 2015-2017 közötti évek átlaga megfelelő kiindulási pont lehet. Emellett konszenzus volt abban is, hogy az eddig megtett csökkentési erőfeszítések mellett a hektárra vetített forgalmazott növényvédő szer mennyiségére is tekintettel kell lenni. Ez utóbbi országainkban átlagosan 1,35 kilogramm hektáronként, ami a 2,1 kilogrammos uniós átlag alatt van – emlékeztetett Nagy István.
A tárcavezető elmondta, az ökológiai gazdálkodásba vont területek nagyságára vonatkozó 25 százalékos célérték kapcsán közös állásponton voltak abban, hogy országainkban növelni kell ezen területek arányát. Azonban a célértékhez történő hozzájárulás vizsgálatakor figyelembe kell venni az eltérő gazdálkodási és üzem-struktúrát, a tagállami sajátosságokat, valamint azt, hogy jelenleg mekkora az ökológiai gazdálkodásba vont területek nagysága – sorolta a miniszter.
Zárásként kiemelte, hogy az ukrajnai válsághelyzet komolyan veszélyezteti az élelmezésbiztonságot, ezért felül kell vizsgálni a Zöld Megállapodásban előírt célértékeket – tájékoztatott közleményében az Agrárminisztérium. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A helyszíni mentesítés a végéhez ér, de a védekezés folytatódik
A ragadós száj- és körömfájás vírusa elleni küzdelem a fertőzött…
Tovább olvasom >Megjelent az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázat 2025. évi felhívása
Az Agrárminisztérium 2025-ben is segítséget kíván nyújtani az agrárágazati civil…
Tovább olvasom >További segítség a ragadós száj- és körömfájás vírussal sújtott állattartóknak
Kihirdette a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt előállt vis…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >