Első évfordulóját ünnepli a borvidékek nemzetközi szövetsége, a The Global AVA

Szerkesztette: Trademagazin Dátum: 2026. 03. 16. 10:59
🎧 Hallgasd a cikket:

A The Global AVA 2026. március 10-én ünnepelte megalakulásának első évfordulóját. A sajtótájékoztatón az első év eredményeinek bemutatása mellett, ünnepélyes keretek között köszöntötték a szövetség új tagját a dél-afrikai Paarl borrégiót. Emellett bejelentették a 2026-os csúcstalálkozó időpontját és helyszínét is, amelynek az idei évben Magyarország és Horvátország ad otthont március végén. 

A The Global AVA, azaz a Globális Kézműves Borászok Szövetsége alapításának első évfordulóját új tagrégió és a 2026-os magyarországi és horvátországi csúcstalálkozó bejelentésével ünnepelte. A szövetséget 2025 elején hozták létre azzal a céllal, hogy a partner borvidékek között egy fenntartható kapcsolat alakuljon ki, továbbá együtt erősítve népszerűsítsék egymást. A világméretű szövetség jelenleg tizenkét tagrégiót számlál: a kilenc alapító régió által létrehozott együttműködés az első évében három új taggal bővült, köztük a legújabb taggal, a dél-afrikai Paarl régióval. 

„Egy éven belül szövetségünk új szakaszba lépett: egyre több régió csatlakozik és egyre több tudás megosztása járul hozzá a virágzó tagborvidékek további fejlődéséhez, pontosan úgy, ahogyan mi is tesszük Alameda megyében”

– mondta David Haubert, Alameda megye 1. kerületének felügyelője, aki kulcsszerepet játszott a The Global AVA létrehozásában, és jelenleg annak elnöke is. „A régiók közötti tudásmegosztás, beleértve a közelgő 2026-os csúcstalálkozót a magyarországi Badacsonyi borvidéken és a horvátországi Dalmáciában, továbbra is szorosabb együttműködéseket hoz létre a különböző szektorok növekedése érdekében, ami véleményünk szerint megerősíti az egyes regionális gazdaságokat és új foglalkoztatási lehetőségeket teremt.” Haubert felügyelő 2020 novembere óta szolgálja az Alameda megye 1. kerületét.  

A 2026-os The Global AVA Summit első fele Badacsonyban kerül megrendezésre előadásokkal, közös workshopokkal és borászatok látogatásával, majd további három napig Zágrábban, Dubrovnikban és Splitben folytatódik. Az összes partnerrégió képviselői közelebbről is megismerkedhetnek a helyi bor- és idegenforgalmi vezetőkkel, ötleteket cserélhetnek, és bemutathatják régiójuk borait a fogadó régióknak. 

Továbbra is olyan programok kialakítására koncentrálunk, amelyek összekötnek minket, mint közösségeket, amelyek nemcsak a boriparban osztják meg a legjobb gyakorlatokat, hanem élénk lehetőségeket teremtenek a bor, a turizmus és más ágazatokban is” – mondta Mirena Bagur, a The Global AVA ügyvezető igazgatója. „Második évünk is erőteljesen indul, hiszen szövetségünkben új tagként köszönthetjük a nagyra becsült dél-afrikai Paarl régiót, amelynek déli elhelyezkedése lehetővé teszi számunkra, hogy tagjaink összetétele kiegyensúlyozott legyen a szakmai eszmecserék szempontjából.” 

A The GLOBAL AVA legújabb tagja: Paarl, Dél-Afrika  

Dél-Afrika egyik legrégebbi borvidékeként a Paarl Borút tisztában van a jelentőségteljes nemzetközi együttműködés értékével, és megtiszteltetés számunkra, hogy csatlakozhatunk a The Global AVA szövetségéhez, amely lehetővé teszi számunkra, hogy olyan hasonló gondolkodású régiók mellé álljunk, amelyek elkötelezettek a prémium minőség, a közös tanulás és a hosszú távú növekedés iránt” – mondta Tristyn Biggs, a dél-afrikai Paarl Borút szövetség vezetője. „Ezen partnerség révén várakozással tekintünk a tapasztalatok egymás közötti cseréjére, amely nemcsak a saját régiónkat, hanem a globális borászati közösséget is erősíti. 

 A The Global AVA a kaliforniai Alameda megye Livermore-völgyében jött létre, és jelenleg 12 nemzetközi borvidékből áll, köztük Chilecito (Argentína), Vale dos Vinhedos (Brazília), Dalmatia (Horvátország), Chinon (Franciaország), Imereti (Grúzia), Badacsony (Magyarország), Chianti Rufina (Olaszország), Baja California (Mexikó), Alentejo (Portugália), Paarl (Dél-Afrika), Livermore Valley Wine Community (Kalifornia) és Texas Hill Country Wineries (Texas). 

A The Global AVA-t azzal a céllal hozták létre, hogy elősegítse az együttműködést és az információcserét a borászok, borászati szövetségek, kormányzati képviselők, idegenforgalmi és gazdasági fejlesztési szervezetek, valamint üzleti szövetségek között. A partner borvidékek képviselői aktívan részt vesznek szakmai továbbképzési lehetőségekben, közös csere- és marketingprogramokban. További információkért és a The Global AVA angol nyelvű hírlevelére való feliratkozásért látogasson el a theglobalava.org weboldalra.  

 

 

Kapcsolódó cikkeink