Elrajtolt a Magyar Borok Útja Rali
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter péntek reggel a Városligeti Műjégpálya elől rajtoltatta el a jubileumi 20. Magyar Borok Útja Ralit.
A fővédnöki szerepet betöltő tárcavezető az indulás előtti rövid köszöntőjében kiemelte: a két évtizedes múltra visszatekintő rali egy olyan rendezvény, amely felhívja a figyelmet a magyar vidék értékeire, a kiváló magyar borokra és pincékre.
„Egyúttal egy olyan baráti összejövetel is, amely a magyar borok népszerűsítését szolgálja. Bízok abban, hogy a személyes kapcsolatokon keresztül, valamint a médiára támaszkodva minél több ember kap kedvet ahhoz, hogy a jövőben magyar borokat fogyasszon. Nekik azt üzenem, kóstolják meg a finom felvidéki borokat is” – fogalmazott Fazekas Sándor.
A miniszter ezután szerencsés utat kívánt a rali résztvevőinek, majd maga is autóba ült, mivel a jubileum alkalomból vállalta, hogy Gál Péter eredetvédelemért felelős helyettes államtitkárral párban versenyzőként is részt vesz az eseményen.
A 20. Magyar Borok Útja Ralin összesen 100 páros állt rajthoz, akik a vasárnap délutáni gyöngyösi célba érkezésig a tokaji, az egri és a mátrai borvidéket járják be, miközben 18 pincészetet látogatnak meg. Az indulók között ismert közéleti személyek, sikeres üzletemberek, valamint a média- és az agrárszakma képviselői tűntek fel.
A ralin idén is kiemelt szerepet kap a biztonságos közlekedés népszerűsítése, valamennyi résztvevők már a rajtnál megszondáztattak, s a versenyzők az út során folyamatosan számíthatnak sebességellenőrzésekre is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Miért tévút a kattintások bűvölete? – Új szemlélet a magyar kkv-k marketingmérésében
A legtöbb kkv vezető a konverziós riportokat figyeli, és elégedetten…
Tovább olvasom >Alkalmazkodni vagy eltűnni – így maradhatnak versenyben a cégek az AI és válságok korában
Hogyan lehet talpon maradni egy olyan világban, ahol egyik nap…
Tovább olvasom >A jövőnek kell dolgozni úgy, hogy ne vegyük el a fókuszt a jelenről
Kreatív szakemberből lett parfümőr, de Hídvégi Tom szerint mindkét szakma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Széchenyi Kártya Program támogatásainak összege elérte a 100 milliárd forintot
A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének…
Tovább olvasom >DélKerTÉSZ: Egészséges uzsonna, boldog gyerek – így kerül több zöldség a dobozba idén szeptembertől
Ahogy szeptemberben becsöngetnek, az iskolapadok mellett az uzsonnásdobozok is megtelnek,…
Tovább olvasom >Exportpiacra alapozott bővülést tervez az SZ. Variáns
Exportpiacra alapozott bővülést tervez a prémium csomagolóeszközöket gyártó debreceni Sz.…
Tovább olvasom >