Előzetes becslések szerint elég lesz a kukorica a hazai igényekre
Az idei kukoricatermés kielégítheti az aszályos időjárás terméscsökkentő hatásai ellenére a hazai igényeket, így várhatóan nem lesz szükség importra – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által, július végén készített előzetes adatokból. A kukorica mellett a köztestület termésbecslése érdemi információkat tartalmaz a napraforgó, a szója és a cukorrépa jelenleg látható hozamairól és mennyiségeiről.

A legnagyobb területen termesztett kukoricánál a korábbi 9 tonna/hektáros országos átlaghozam várakozás az aszály miatt jelentősen csökkent (Fotó: Pixabay)
A NAK és vármegyei szervezetei által végzett termésbecslés figyelembe veszi a júliusban jelentkező komoly aszály eddigi következményeit, ezért több növényfaj esetében is visszafogottabb kilátásokat tartalmaz a korábbi előrejelzésekhez képest. Az aszály hatását jelzi a kárbejelentések növekedő tendenciája is, július végére jelentősen megerősödött ezen kárjelzések dinamikája, és a bejelentett területek nagysága elérte a 46 ezer hektárt. A legnagyobb területen termesztett kukoricánál a korábbi 9 tonna/hektáros országos átlaghozam várakozás az aszály miatt jelentősen csökkent, a jelenlegi állapot szerint országosan körülbelül 6,6 tonna/hektáros átlaghozamokra lehet számítani, ami a 874 ezer hektáros területet figyelembe véve 5,8 millió tonnás kukoricatermést eredményezne. A legalacsonyabb termésátlagokat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből jelentették a vármegyei szervezetek, de előzetesen 6 tonna/hektár alatt becsültek Pest, Veszprém, Somogy, Heves és Békés vármegyékben is. A Nyugat-Dunántúlon a jelenleg várható hozam 8 tonna/hektár, a Dél-Dunántúlon 6,9 tonna/hektár. Országszerte változatos képet mutat az állomány, a hőstressz jelentősen megviselte a növényt, vegetációs fejlődése is sokkal gyorsabb a megszokottnál. A gyengébb minőségű, szikes, homokosabb területeken vagy ahol júniusig is kevesebb csapadék esett az országos átlagnál, ott sok tábla állapota kritikus, erőteljes a levélsárgulás és a csőképződés sem megfelelő. A napraforgót a kukoricához képest várhatóan kevésbé érinti a nyári aszály, ugyanakkor ennél a növényfajnál is visszafogottabbak az előrejelzések a korábbiakhoz képest. A jelenleg becsült 2,7 tonna/hektáros hozammal számolva a 680 ezer hektáros területről 1,88 millió tonnás termés várható.
A kisebb területen termesztett növényfajok közül a szója pozitív meglepetéssel szolgált
A korábbi évek átlagához képest duplájára nőtt területen – 111 ezer hektáron – a jelenleg becsült 2,66 tonna/hektáros hozam mellett összesen 300 ezer tonna körüli termés realizálódhat. Belföldön cukorrépát 16 ezer hektáron termesztettek, 59 tonna/hektáros hozam mellett 963 ezer tonnát takaríthatnak be a gazdák az előzetes becslés szerint. Minden érintett növényfajra érvényes, hogy az aszályos időjárás további elhúzódása további hozamcsökkenést okoz. Ennek ellenére a kukorica idei várható termése továbbra is fedezi a hazai – 4 millió tonnára tehető – szükségleteket, az Agrárminisztérium szerint jelenleg nem látható olyan körülmény, amely miatt importra lenne szükség belőle a belföldi igények kielégítésére. Ennek megfelelően közvetlenül és közvetett módon Ukrajnából továbbra is tilos a termények importja, továbbá az importáló cégeknek kötelező bejelenteniük bármely más országból érkező termény importját a hazai hatóságoknál.
Ugyanakkor a termésbecslésekkel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a jelenlegi adatok továbbra is előzetes előrejelzésnek minősülnek
Az őszi betakarításig még számos olyan előre nem látható tényező merülhet fel, amely befolyásolhatja a tényleges betakarítást. A végleges termésbecslések a következő időszak időjárási eseményeit is figyelembe véve augusztus második felében, illetve szeptember első harmadában készülhetnek el.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >