Először rendeznek halfesztivált Siófokon

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 10. 08. 11:02

Először rendeznek halfesztivált Siófokon a hétvégén, a rendezvényen elsősorban a halból készült ételeké lesz a főszerep, de szórakoztató programokkal is várják a szervezők a közönséget – tájékoztatta Kolumbán Tünde, a városi önkormányzat sajtóreferense az MTI-t hétfőn.

Siofok

A város főterén péntektől vasárnapig zajló programok között a halgasztronómiáé lesz a főszerep. A város kilenc vendéglője indul azon a versenyen, amelyen új halas fogásokat kell készíteni úgy, a halakon túli összetevőket a térség őstermelőitől szerzik be. A kreatív halétkeket ismert séfekből, gasztronómiai szakemberekből álló zsűri értékeli majd.
A halfesztivál programjai között lesz halászléfőző-verseny, halászati kiállítás akváriumokkal, a Sió moziban pedig ingyenes vetítések várják a gyerekeket halakról szóló filmekkel. A helyi nagykönyvtárban ismeretterjesztő előadások mellett kiállítás is várja az érdeklődőket, míg a főtéren kézművesek kínálják portékáikat.

A főtér színpadának programjai gyermekműsorokkal, táncos fellépőkkel és koncertekkel délutánonként kezdődnek és éjszakáig tartanak. Pénteken lesz a kreatív gasztronómiai verseny nyilvános zsűrizése és eredményhirdetése. A háromnapos rendezvény fellépői között lesz a Budapest Bár és a Bergendy Zenekar is.

Az őszi halfesztivállal Siófok hagyományt akar teremteni. A hajdani, tojástermelők által megrendezett őszi tojásfesztiválok sikere bizonyította a város számára, hogy óriási az igény az őszi rendezvényekre is. A csaknem egy évtizeden át a tojástermelők által minden ősszel megrendezett fesztivál megszűnt, Siófok ezek után döntött egy saját, témájában autentikusabb fesztivál meghonosítása mellett, népszerűsítve ezzel a Balatont és a halat.
Az új fesztivál megrendezéséhez a siófoki székhelyű Balatoni Halgazdálkodási Zrt., a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület, a város intézményei és a civil szféra is hozzájárul.

A programokról bővebben a város honlapján, a www.siofok.hu oldalon lehet olvasni. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink