Először készül független, átfogó felmérés a magyarok sörfogyasztási szokásairól
A minőségi sörkultúra felmérése, a sörismeret és a fogyasztási szokások állnak a középpontjában annak a felmérésnek, amely fel kívánja térképezni a magyarok sörhöz való viszonyát. A kutatás a Beerselection.hu Ország Söre kampányával együtt fut, amiben 2016 után már másodszor Magyarország legkedveltebb kisüzemi sörére szavazhatnak a fogyasztók.
A Beerselection.hu és a Beerporn.hu újból keresi Magyarország legnépszerűbb kisüzemi sörét, és ha már a kedvenc sörükről szavaztatja meg a fogyasztókat, feltérképezi azok sörivási szokásait is.
A szervezők felkeresték az ország legjobb kisüzemi sörfőzdéit, akik közül 26-an neveztek a megmérettetésre. A 26 résztvevőt arra kérték, nevezzék meg azt a maximum három sört, és az őket készítő főzdét, akik szerintük megérdemelnék az Ország Söre címet. Ily módon ebben az évben a főzdék maguk közül választották ki azt a hét sörkészítőt, amelyekre a közönség szavazhat, valamint a tavalyi győztes Szent András Sörfőzde is a mezőnyben van. A sörökre ezen az oldalon lehet szavazni, részletesebb leírást pedig a kampány médiapartnere, a Beerporn.hu itt közöl a versenyzőkről.
A szavazással párhuzamosan futó sörfogyasztási kérdőív itt érhető el, de a kedvenc sörre leadott szavazat után is továbbléphetnek a kérdésekhez az érdeklődők. A felmérés néhány perc alatt kitölthető, azok között pedig, akik ezt megteszik, többek között olyan értékes nyereményeket sorsolnak ki, mint kétszemélyes belépő a Thermal Beer SPA sörfürdőbe és a februári Indoor Sörfesztiválra, 10 ezer forint értékű törzskártya a Legfelsőbb Beeróságra, valamint a Beerselection és a Beerporn.hu által összeállított, különleges söröket tartalmazó ajándékcsomagok.
A felmérés eredményeit a szervezők részletes összefoglalóban hozzák majd nyilvánosságra, a fogyasztók által adott válaszokból kirajzolódó trendekről pedig nyomtatott kiadvány is megjelenik.
A szavazás december 7-én zárul, a legnépszerűbb kisüzemi sört készítő sörfőzde terméke plakettet kap. Az Ország Söre díjátadó ünnepségére december 12-én kerül sor a Beerselection József körúti üzletében.
Kapcsolódó cikkeink
Egyre népszerűbb a sör alkoholmentes változata Németországban
Egészségügyi okokból, az íze miatt, vagy szimplán a választás szabadsága…
Tovább olvasom >Alkoholmentes korszakváltás: kihívások és lehetőségek a söripar globális porondján
Geopolitikai akadályokkal és új fogyasztói trendekkel néz szembe az európai…
Tovább olvasom >Május 17. ünnep a magyar kisüzemi sörök kedvelői számára
Május 17-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >