Előadások, tanácsadások és kóstolók a Vegetáriánus fesztiválon
Táplálkozási tanácsadással, csoportos jógaórákkal és ételkóstolókkal várják egyebek mellett a látogatókat a Vegetáriánus fesztivál szerevezői, augusztus utolsó hétvégéjén, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.
A programon az előadások mellett relaxációs foglalkozásokat, valamint makrobiotikus és vegetáriánus ételkóstolókat, öko- és bio szemléletű termék-bemutatókat kínálnak a szervezők, de a rendezvényen szó lesz a vegán életmódról, a nyers táplálkozásról és a gluténmentes étrendről is – közölték a szerevezők kedden az MTI-vel.
A fesztivál célja, hogy eloszlassa a vegetáriánus étkezéssel kapcsolatos tévhiteket, illetve, hogy rávilágítson a sok zöldség és gyümölcs fogyasztásának jótékony, egészségmegőrző hatására.
A két nap alatt lehetőség lesz természetgyógyászokkal folytatott konzultációra is, valamint idén először lesz főzőszoba, ahol a különböző ételek elkészítését tanulhatják meg a látogatók.
A rendezvény több zenei és táncprogramot is kínál, a gyerekeket pedig játszószoba várja. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ismét érkezik a Bárány Napok – Gasztronómiai kaland március 28–29-én!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Indul a jövő kulináris tehetségeinek keresése: kezdődik a S.Pellegrino Young Chef Academy verseny hetedik kiadása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a kormány a cukrászdákra is kiterjeszti az 5+1 pontból álló vendéglátóipari akciótervet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Henkel organikus növekedést ért el 2025-ben, az innovációnak és a megnövelt hatékonyságnak köszönhetően a nyereségesség is javult
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spar-vezér: „észszerű feltételek mellett” maradnának Magyarországon – a vállalat jelentős veszteségekről beszél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

