Élő állatot is sorsolnak a VI. Mangalica Fesztiválon
A már megszokott programok mellett élőállat-sorsolást is rendeznek a VI. Mangalica Fesztiválon februárban, hogy így is népszerűsítsék az egyre kedveltebbé váló sertésfajtát – hangzott el az eseményt beharangozó budapesti sajtótájékoztatón szerdán.
A tavalyi fesztiválhoz hasonlóan a Szabadság téren rendezik meg február 8. és 10. között az ingyenes gasztronómiai vásárt.
Veégh Attila szervező elmondta, harminc termelő mutatkozik be a rendezvényen, ami szép szám a mangalicatenyésztést nehezítő gondok mellett. Mint kifejtette, a fesztivál remek lehetőséget biztosít arra, hogy a tenyésztéssel foglalkozók találkozzanak a célközönséggel, bemutassák termékeiket és személyes kapcsolatokat alakítsanak ki.
A korábbi évekhez hasonlóan az idei mangalicafesztivál színpadán is lesznek gyermekprogramok, könnyűzenei koncertek, tartanak kézműves vásárt, ahol a mangalicatermékek mellett házi szörpöket, sajtokat és egyéb termékeket vásárolhatnak az érdeklődők.
Megrendezik a hagyományos főzőversenyt is, amely a korábbi fesztiváloknak is színes és igen népszerű programpontja volt már – mondta el Sági Szilárd, a verseny egyik zsűritagja.
Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke elmondta, hogy a fesztivál segítségével számos olyan tenyésztő érkezik a városba, aki egyéb úton nem jut el a vásárlókig.
A tenyésztés népszerűsítését segítendő élő állatokat is sorsolnak ki az érdeklődők között a fesztivál ideje alatt.
Az egyesület is képviselteti magát a fesztiválon, standja mind a három napon várja az érdeklődőket, komoly fórumot biztosítva a felmerülő szakmai kérdéseknek.
A fesztiválon a tenyésztők is versengenek. Bemutatott termékeik alapján a szakmai bírálást követően szombaton adja át a termékdíjakat Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter – mondta el Tóth Péter. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >