Elmosta az eső a Budavári Borfesztivált
Nem volt még ekkora eső és ennyire rossz időjárás az elmúlt 23 évben, mint idén. Kültéri rendezvény lévén természetesen számolni kell az időjárás viszontagságaival, és változékonyságával, de ilyen szélsőséges vízmennyiségre szinte lehetetlen felkészülni, nem beszélve az időjárás-előrejelzésről, melynek hatására sokan inkább útnak sem indultak a Borfesztiválra, pedig volt néhány óra napsütés, és borongós, de esőmentes napszak, amikor a rendezvény meg tudta mutatni valódi vonzerejét.
Egy európai színvonalú rendezvény megszervezése, lebonyolítása rengeteg pénzbe kerül. Ebben az évben több nehezítő tényező okozott kemény fejtörést a szervezőknek. Ami a látogatók számát illeti, a Borfesztivál negatív rekordot döntött: a vendégek száma az időjárás miatt alig érte el a húszezer főt. Emellett komoly anyagi gondot jelent, hogy az eddigi állami támogatások mind abszolút értékben és arányaiban is aprópénzzé váltak: az elmúlt években a Borfesztivál teljes költségének 15 százalékát állami támogatások fedezték, ebben az évben ez csupán 3 százalék volt. Az eső mindemellett komoly károkat is okozott, nem beszélve a sok plusz munkáról. Az elmúlt év és az idei rendezvény nehézségei miatt a következő évi Budavári Borfesztivál komoly veszélyben van, így a következő napokban a Borfesztivál igazgatója segítségért folyamodik a kormányzat illetékeseihez.
Mindezek mellett hálával és köszönettel tartozik a Borfesztivál legelső sorban a borászoknak és a többi kiállítónak, akik szintén ráfizettek az idei rendezvényre, de a sok eső ellenére kitartottak, kedvesen és jókedvűen szolgálták ki a borkedvelőket, sokszor saját pavilonjukba menekítve néhányukat a nagy eső elől. Hálás köszönet a fellépő művészeknek, akik állva az esőt ugyanolyan szeretettel énekeltek és zenéltek a megcsappant közönségnek, mintha teltház lett volna. Legyen bármilyen idő, a Borfesztiválon nem marad el soha egy koncert sem, így volt ez idén is. Háláját fejezi ki a Borfesztivál főtámogatójának, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft-nek, aki nélkül nem jöhetett volna létre az idei rendezvény.
Nem utolsó sorban, de kiemelt köszönettel és hálával tartozik a Budavári Borfesztivál a magyar és külföldi közönségének, mindenkinek, aki fittyet hányva az időjárásra, magához véve esernyőjét és esőkabátját csak azért is ellátogatott a Borfesztiválra, és jól érezte magát, mosolyogva várta az ernyők és pavilonok látszólagos védelmében, hogy alább hagyjon az eső.
Viszontagságokkal teli, bor- és esőillatú Borfesztiválon vagyunk túl, reménykedünk egy derűsebb, napsugaras folytatásban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >