Élményvásárlás a MOM Parkban

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 03. 06. 01:45

A korábban a Match-lánchoz tartozó üzlet 2013. márciusi átvétele utáni teljes átépítését követően 2013. szeptember 12-én nyílt meg a MOM Park-beli SPAR szupermarket, ahol a vásárlóközönség mintegy 2000 m2-es eladótérben, egy teljesen egyedi környezetben intézheti napi és nagybevásárlásait. A belsőépítészeti megoldások hazai és nemzetközi elismerést váltottak ki.

PR_Spar 02_opt

Az átépítéssel a SPAR a bevásárlóközpont színvonalához illeszkedő, többfajta vásárlói és bevásárlási igényt kielégítő üzletteret kívánt létrehozni, ahol a modern környezet párosul a piacot idéző, az áruvilágokat szigetszerűen megjelenítő és a termékeket előtérbe helyező, s egyszersmind barátságos atmoszférával.

Az üzlet berendezésénél környezetvédelmi szempontok is fókuszba kerültek (energiakímélő LED-világítás, beajtózott hűtőbútorok).

Az építész szakma áruházi vonatkozásban Magyarországon egyedülállónak minősítette a szupermarket eladóterének kialakítását. Továbbá több külföldi építész szakmai orgánum is méltatta az üzlet belsőépítészeti megoldásait, melyek közül külön kiemelték a fehér íves fémprofil kapubejáratot, a zöldség-gyümölcs osztály hófehér akril gondoláit, a mennyezetről lógó „tejcseppeket”, az „UFO-szerű” kasszákat, s mindenekelőtt a borrészleg minden eddiginél extrémebb, amorf alakban „lefolyó” falamellás kiképzését.

Mindehhez a tervezőmunkát – szoros együttműködésben a SPAR szakembereivel – egy magyar cég, a LAB5 architects vezető tervezői végezték – Erdélyi Linda, Dobos András, Korényi Balázs, Gáspár Virág Anna. A továbbiakban ők mutatják be, milyen szempontok alapján alakították ki belsőépítészeti megoldásaikat.

Térszervezés

„Mivel a bolt egy forgalmas bevásárlóközpontban található, így többfajta vásárló igényeit kell kielégítenie. Alapvetően 3 útvonalra fűztük fel az elrendezést. A gyors vásárlásokhoz elég a SPAR to go snackbárt igénybe venni, amihez az üzletbe nem is kell belépni. Kialakítottunk még egy belső, rövid kört is, így az alapvető termékek miatt nem kell az egész bolton átmenni, és a bejárathoz közeli gyorskasszánál lehet fizetni. A hétvégi nagybevásárláshoz már komplex vásárlói élmény és kényelmes közlekedőfelületek illenek.

A belsőépítészeti formákat ezek a különböző bejárási utak inspirálták.

Az alacsony belmagasság miatt, ahol nem volt feltétlen szükséges, ott nem alkalmaztunk álmennyezetet, ahol pedig mégis kellett, ott tiszta fehér felületként jelenítettük meg, és szoborszerűen kezeltük a formáját, mely egyben a bejárattól hátra is kíséri a vásárlót. Egyes területek felett optikai álmennyezet található, oda tudtuk berejteni az egyes elemeket (gépészet, lámpák, sprinkler stb). A kiemelt helyeken az álmennyezet lamellái lefordulnak, mint például a borosrészlegen, ahol egy pince boltíveit idézik meg, és egyben a borok tárolását is megoldják.

Ahol csak lehetett, a pultokat és a polcokat is szigetszerűen kezeltük, és önálló, lekerekített fehér formába foglaltuk őket.

Anyag- és színhasználat

Mivel a Spar szó hollandul fenyőfát jelent, innen jött az ötlet, hogy több helyen is fát alkalmazzunk. A pultok fehér burkolata akril, ez volt az az anyag, amit elég tartósnak éreztünk amellett, hogy ilyen formában és ilyen fényes felülettel is ki lehet alakítani, ráadásul hézagmentesen.

Szerettünk volna betonpadlót használni, de sok tényező miatt nem találtunk megfelelő megoldást rá, így homogén, gres felületet terveztünk. Az építtető elszántságának és bizalmának köszönhetően minden megvalósulhatott, amit már a pályázat során megálmodtunk.

A színhasználatot erősen visszafogtuk, hiszen a rengeteg termék miatt egyébként is nagyon változatos a belső. A fehér mellett csak egy »bézs-szürke« színt használtunk, amivel a MOM Parkra utalunk.”

Kapcsolódó cikkeink