Élményt adni a fogyasztónak
– A márkák és a fogyasztók közötti kapcsolat folyamatosan fejlődik, ezzel pedig lépést kell tartani a marketingben is – mondta el Pintér Róbert, az eNet kutatója, aki a Samsung üzleti fórumán tartott előadást.
A trendkutató szerint a fogyasztók magatartását legjobban a tapasztalat határozza meg: már nem az számít, hogy mit kapnak a pénzükért, hanem, hogy milyen élményeket nyújt nekik az adott termék vagy szolgáltatás. A technológia területén az okostelefon az, ami megnyitotta az utat a többi technológia felé. A Samsung erre a trendre alapozva mutatta be a különböző iparági szegmenseknek szánt megoldásait.
Például a kereskedők számára javasolt egyik megoldásuk egy az üzlet bejárata előtt elhelyezett, arcfelismerős okostévét is tartalmaz, mely a felismert vásárlóra szabva mutatja meg a legfontosabb termékeket. A boltba lépve egy tableten is meg lehet tekinteni a cipőt, melyet egyetlen mozdulattal egy életnagyságú kijelzőre lehet áttenni, hogy jobban lehessen látni a részleteket. A komplex paraméterekkel rendelkező műszaki áruházak számára pedig egy olyan elektronikus áruismertetőt mutattak be, mely rögtön felismeri, mely mobiltelefont vettük fel a polcról, és azonnal megjeleníti egy képernyőn annak jellemzőit. Ha egy második készüléket is felemelünk, akkor a kijelzőn a két készülék adatai jelennek meg, összehasonlítva. A Németországban már működő megoldás abban is segít, hogy ár, illetve kedvelt operációs rendszer függvényében válasszunk készüléket és hozzá azonnal tarifacsomagot is a mobilszolgáltatótól.
A szállodai bejelentkezést is élménnyé változtatná a Samsung. Elképzelése szerint a régről megszokott tévé-távirányító helyett egy tabletet adnának bejelentkezéskor a vendégnek. A szobájába érve ennek a tabletnek a segítségével rendelhetne vacsorát az ügyfél, vagy nézne szét a javasolt városlátogatási útvonalak között.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >