Ellentétes árpályán a zöldség és a gyümölcs
A KSH jelentése szerint 2018 novemberében a mezőgazdasági termelői árak 2017 azonos időszakához képest 4,4%-kal nőttek, amit a növényi termékek árának 9,1%-os emelkedése, illetve az élő állatok és állati termékek árának 3,1%-os csökkenése eredményezett.
2018 novemberében 2017 novemberéhez képest a gabonafélék ára 13%-kal nőtt, ezen belül a búza ára 22, a kukoricáé 6,0%-kal. A gyümölcsök ára 27%-kal mérséklődött, ezen belül az alma ára számottevően, 43, a szőlő ára pedig 9,0%-kal lett alacsonyabb. A zöldségfélék ára 38%-kal emelkedett. A paradicsom ára 12, a vöröshagymáé 69%-kal nőtt.
Az élő állatok ára 1,3%-kal csökkent, ezen belül a sertésé 4,5%-kal visszaesett, a baromfié 1,0%-kal emelkedett.
2018 január–novemberében az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 2,4%-kal nőttek, ezen belül a növényi termékek ára 5,3%-kal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 2,2%-kal mérséklődött. A zöldségfélék ára 15%-kal magasabb, a gyümölcsöké ugyanennyivel alacsonyabb volt. A vágósertés ára 11%-kal visszaesett.
A tej 0,7, a tojás 5,6%-kal drágult. //
Kapcsolódó cikkeink
Közel egyharmadával drágult a tojás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentősen drágább lett az alma Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
