Elkötelezett a magyar piac iránt a Dreher új japán tulajdonosa
Elkötelezett a magyar piac mellett az Asahi Group, a Dreher Sörgyárak új japán tulajdonosa – mondta Paolo Lanzarotti, az Asahi Breweries Europe Ltd. vezérigazgatója a vállalat sajtótájékoztatóján csütörtökön, Pilsenben (Plzen), Csehországban.
Hozzátette, a jövőt Magyarországon is leginkább az új trendek határozzák meg, mint a kézműves sörök iránti kereslet növekedése, a fogyasztók törekvése a tudatos életmódra és a női vásárlók növekedése. Paolo Lanzarotti elmondta, az Asahi a nagy hagyománnyal rendelkező, erős márkák, a disztribúciós hálózat mérete miatt választotta a kelet-közép-európai portfolió felvásárlását.
Az Asahi Breweries Europe Ltd (ABEL) öt régióbeli országban (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Románia) van jelen, 11 sörgyárral, 7800 embert foglalkoztat és a világ több mint 50 országába exportál sört – ismertette.
Akiyoshi Koji, az Asahi Group Holdings elnöke elmondta: az Asahi Csoportot 1889-ben alapították, a sörgyártáson és értékesítésen túl más alkoholos italokat, üdtőket és élelmiszert is árul. Zászlóshajónak számító márkája az Asahi Super Dry sör, amely 49 százalékos piaci részesedéssel bír Japánban, 19 éve piacvezető.
Kitért arra, hogy a megvásárolt vállalatok, márkák hagyományait folytatva szeretnék a japán technológiai tudással kiegészítve továbbvinni, kiemelve az alkoholmentes termékek elkészítésében felhalmozott tudást. Kiemelte, hogy a prémium szegmens már a globális sörpiac eladásainak 30 százalékáért felelős, és az Asahi is ebbe az irányba szeretne terjeszkedni.
Grant Mckenzie, az ABEL marketing igazgatója elmondta: Magyarországon nagy a piaci verseny, de a prémium és az alkoholmentes szegmens itt is növekszik. Az egy főre eső éves sörfogyasztás alacsonyabb, mint a régió többi országában, a lengyelének mintegy fele. Ennek oka, hogy a bornak és a magasabb alkoholtartalmú italoknak is nagy piaca van – jegyezte meg.
A Magyar Sörgyártók Szövetségének adatai szerint a magyar sörpiac 6,7 millió hektolitert tesz ki évente, amelynek 38 százalékát, 2,55 millió hektolitert értékesít a Dreher Sörgyárak. Az egy főre eső sörfogyasztás 67 liter évente.
A cég közlése szerint a magyar beszámoló szerinti nem auditált árbevétele 2017 március végéig tartó üzleti évben 53,89 milliárd forint volt. Ez 1,2 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A Dreher Sörgyárak 580 munkavállalót foglalkoztat.
Idén áprilisban zárult le a SABMiller egykori közép- és kelet-európai vállalatainak, köztük a Dreher Sörgyáraknak, vagy a pilseni sörgyárnak a felvásárlása. A vállalkozások és márkák felvásárlását – beleértve a csehországi, szlovákiai, lengyelországi, magyarországi és romániai vállalatait és márkáit, valamint más kapcsolódó eszközöket, mint az export vállalatok az európai piacon és Dél-Koreában – tavaly decemberben jelentette be a társaság. Április 1-jétől az új vállalat neve Asahi Breweries Europe Ltd (ABEL), regionális székhelye Csehországban, Prágában van.
Az Európai Bizottság a SABMiller kelet-közép-európai érdekeltségeinek az értékesítését szabta meg az AB Inbev és a SABMiller söripari konszern fúziója engedélyezéseként feltételeként. A japán sörgyártó 7,3 milliárd eurót fizetett a SABMiller söripari konszern számos cseh, szlovák, lengyel, magyar és román márkát magában foglaló termékportfóliójáért. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Élesztőalapú tejhelyettesítőt fejlesztett Japánban az Asahi
Az Asahi Group Japan új LIKE MILK nevű terméke Japán…
Tovább olvasom >Egyre népszerűbb a sör alkoholmentes változata Németországban
Egészségügyi okokból, az íze miatt, vagy szimplán a választás szabadsága…
Tovább olvasom >Alkoholmentes korszakváltás: kihívások és lehetőségek a söripar globális porondján
Geopolitikai akadályokkal és új fogyasztói trendekkel néz szembe az európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >