Elkezdődött a szüret a Tokaji borvidéken
Szokatlanul korán kezdődött a szüret a Tokaji borvidéken, köszönhetően a meleg, napos nyárnak; az idei aszú pedig akár csúcsminőségű is lehet – közölte a borvidék hegyközségi tanácsának elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Prácser Miklós elmondta: mivel elég eső esett, a talajban elegendő nedvesség van a szőlőnek. Mivel sok volt a napsütés, számítottak rá, hogy a megszokottnál hetekkel hamarabb el kell kezdeni a betakarítást, elsősorban a borvidék déli területein.
Hozzátette: ezekben a napokban szedik le a tőkékről a közkedvelt száraz-félszáraz sárgamuskotály bor alapanyagául szolgáló szőlőt – ebből körülbelül 5-600 mázsára számítanak -,valamint elkezdődött a kabar fajta szürete is. Ugyancsak tart a pezsgőalapanyag betakarítása, ezek esetében ugyanis nem a cukorfok, hanem elsősorban a savmennyiség a döntő, ami már most megfelelő – mondta Prácser Miklós.
Az elnök az MTI kérdésére azt is elmondta, hogy a hagyományos fajták szürete szintén viszonylag korán, néhány héten belül elkezdődhet, ugyanis már most 16 magyar mustfok körüli értékeket mérnek a furmint és hárslevelű fajtáknál.
A kedvező időjárásnak köszönhetően nemcsak a száraz borok alapanyaga, de az aszú is kiváló lehet. Bár az időjárás még befolyásolhatja a szőlő további fejlődését, de a jelenlegi érettségi állapot alapján az aszú akár a csúcsminőséget is elérheti – közölte Prácser Miklós.
Hozzátette: idén a Tokaji borvidéken összesen mintegy 300 ezer mázsa szőlőre számítanak, ami átlagos mennyiségnek tekinthető. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Befejeződött a tokaji kutatóintézet beruházása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Célzott támogatásokkal segíti a kormány a szőlő- borágazatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Országos Hegybírói Konferenciát tartottak Cserkeszőlőn – fókuszban a hegyközségi rendszer és a borászati adminisztráció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
