Elkezdődött Berlinben a világ legnagyobb mezőgazdasági vására
Elkezdődött pénteken Berlinben a világ legnagyobb szabású mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti vására, a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche), a magyar standot Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyitotta meg.
A jubileumi, 80. Nemzetközi Zöld Hét a hagyományoknak megfelelően házigazdák, a német mezőgazdasági miniszter és Berlin kormányzó polgármestere vásárjáró sétájával kezdődött. Christian Schmidt és Michael Müller a nemzeti standokat kereste fel, a magyar standnál Fazekas Sándor fogadta őket. A két német politikus után Sharon Dijksma holland mezőgazdasági miniszter látogatta meg a magyar standot egy 80 fős üzleti delegáció élén.
Magyarország 43. alkalommal vesz részt az első számú nemzetközi mezőgazdasági szakkiállításon. A Magyar Turizmus (MT) Zrt. Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága szervezésében tucatnyi magyar vállalkozás több mint 300 négyzetméteren mutat be minőségi és prémium termékeket, például borokat, marcipándesszerteket, fűszerkrémeket, vadhús- és mangalicakészítményeket.
A Nemzetközi Zöld Héten 68 országból 1658 kiállító mutatja be termékeit. A szervezők szerint a január 25-ig tartó vásárt 400 ezer vendég, köztük 100 ezer szakmai látogató keresi fel.
A berlini rendezvény az agrárdiplomácia egyre fontosabb fóruma is. Az idén hetedik alkalommal tartják meg az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumot (GFFA), amelyen részt vesz Fazekas Sándor.
A tanácskozás fő témái közé tartozik az EU és az Egyesült Államok tervezett szabadkereskedelmi megállapodása – a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) nevű szerződés – a TTIP, az élelmiszerbiztonság, az éhínség elleni nemzetközi küzdelem és az EU-t sújtó orosz mezőgazdasági embargó, amellyel kapcsolatban Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa folytat tárgyalásokat a német fővárosban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Amikor a művészet életformáló erővé válik – Inspiráció a vezetésben és a mindennapokban az ESSCA rendezvényén
Az ESSCA School of Management budapesti kampusza a ZEMA porcelánékszer-manufaktúrával…
Tovább olvasom >Új elnökséggel és megújult célokkal folytatja a munkát az MLSZKSZ
Tisztújító közgyűléssel és szakmai konferenciával zárta a 2024-es évet a…
Tovább olvasom >A Promóciók napján átadásra kerültek az „Év Promóciója 2025” díjak
Idén 17. alkalommal került megrendezésre, a Trade magazin szervezésében az…
Tovább olvasom >