Elkezdődött az előszezon a Walmartnál októberben
Beállt a Walmart azon kereskedelmi vállalatok sorába, akik előkarácsonyi akciókkal kívánják a vásárlókat arra ösztönözni, hogy ne várjanak a Black Friday vagy a Cyber Monday bevásárlónapokra, kezdjék meg az ünnepi vásárlást már most.
Az Amazon Prime tagjai számára kétnapos akciót hirdetett október 11-12-re, a Target október 6-8 között kínálta vásárlóinak a legalacsonyabb árakat. A Walmarthoz hasonlóan a Kohl’s-nál is Barbie és Lego termékeket lehetett akcióban beszerezni.
Az előszezoni vásárlási akció mellett a Walmart elkezdte a szezonra üzleteinek állományát is felbővíteni, illetve áruvisszavételi szabályzatát fejleszteni. A lánc a múlt hónapban azt jelezte, hogy tervei szerint 40.000 munkavállalót vesz fel a karácsonyi szezonra, ami messze elmarad a 2021-es szezonban ideiglenesen alkalmazott 150.000 főtől. A vállalat azt is bejelentette, hogy hosszabb ideig lehet nála a bármilyen okból nem kívánatos termékeket visszacserélni pénzvisszafizetési garancia mellett.
Az előszezoni kedvezmények jókor érkeznek, hiszen a fogyasztók komoly inflációs nyomás alá kerültek. Egy nemrégiben megjelent Bankrate felmérés szerint ugyan a fogyasztók fele tervezi megkezdeni a karácsonyi vásárlást Halloween-ig (október 31.), de 40% azt mondja, hogy vásárlásaira hatással lesz az infláció Egy másik, a Morning Consult által még augusztusban kiadott jelentés megállapította, hogy az amerikai fogyasztók 85%-ának vásárlási döntéseit befolyásolta az infláció, és 79% volt azok aránya, akik vadásztak az árkedvezményekre.
Kapcsolódó cikkeink
Radioaktív szennyeződést találtak egy népszerű termékben
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) elővigyázatossági figyelmeztetést adott…
Tovább olvasom >Németországban már javában készül a karácsonyi mézes
A német mézeskalács-gyártók már több mint három hónappal az adventi…
Tovább olvasom >Bővíti a Walmart a munkavállalói kedvezmények körét
Bővül a Walmart munkavállalói kedvezményeinek köre, és az amerikai dolgozók…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >