Elkezdődik az új IKEA áruház építésének előkészítése Soroksáron
Megkezdődnek az új, soroksári IKEA áruház építését előkészítő munkálatok, miután a terület régészeti feltárása befejeződött – tájékoztatott a társaság hétfőn.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az új áruház Budapest XXIII. kerületben, a bevásárló üzletközpontban található hipermarketek közelében épül.
Az áruházat úgy tervezték meg, hogy energiahatékonyság szempontjából az IKEA régiós zászlóshajója lehessen, fűtésére és hűtésére geotermikus fűtőrendszert használnak majd, amely környezetbarát, megújuló energiaforrás – közölték.
A közleményben Marek Feltl, az IKEA Csehország, Magyarország és Szlovákia régiójának vezérigazgatója kifejtette, az IKEA áruház építése számukra nem csak egy épület létrehozását jelenti, hanem szoros kapcsolat kezdetét is az érintett kerület és az IKEA között.
A közlemény szerint az IKEA számos módon segítette már a helyi közösségeket Budapesten és Budaörsön. A vállalat 2015-ben lakberendezési termékeivel és szakértelmével csaknem 5 millió forint értékben támogatta a helyi civil szervezetek, oktatási és egészségügyi intézmények működését.
Az IKEA hamarosan önálló weboldalt is indít a soroksári beruházással kapcsolatban, ahol bárki választ kaphat az építkezéssel kapcsolatos kérdéseire – hívták fel a figyelmet.
A svéd IKEA-csoport, a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje korábban azt közölte, hogy az augusztussal végződött évben árbevétele 5 százalékkal, 31,9 milliárd euróra, nettó nyeresége pedig 5,6 százalékkal, 3,5 milliárd euróra emelkedett.
A leggyorsabban fejlődő piac Kína volt, ahol 19 százalékkal nőttek az eladások.
A konszern 3,2 milliárd euró értékben hajtott végre beruházásokat az előző évi 2,2 milliárd euróval szemben. Az IKEA arra számít, hogy árbevétele 2020-ig 50 milliárd euróra emelkedik.
Az IKEA Magyarországnak csak a megelőző évi adatai ismertek, ezek szerint a 2014 augusztus végéig tartó pénzügyi évben több mint 17 százalékkal nőtt a cég árbevétele, 41 milliárd forintra nőtt az előző évi 35 milliárd forintról. A magyarországi áruházak vásárlóinak száma 7 százalékkal nőtt, a kosárérték pedig vásárlásonként 10 százalékkal. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Zsarolási kísérlet és 20 millió eurós kár – kibertámadás érte az IKEA-t
Komoly anyagi veszteséget okozott az IKEA délkelet-európai régióját érintő kibertámadás,…
Tovább olvasom >A világ legnagyobb IKEA fulfillment központja nyílik meg Magyarországon
Több mint 20 milliárd forintos beruházással új üzleti modell tesztelésébe…
Tovább olvasom >Fenntartható fordulat a magyar mezőgazdaságban: egyre többen váltanak modern termelési módszerekre
A magyar mezőgazdaságban egyre nagyobb szerepet kapnak az innovatív, fenntartható…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szétzilált piac, bizonytalan jövő – súlyos következményekkel járhat a ragadós száj- és körömfájás-járvány
Miközben a hatóságok versenyt futnak az idővel, hogy megfékezzék a…
Tovább olvasom >Kiderült, melyik a reklámpiac legerősebb hónapja
Továbbra is a november a legerősebb hónap a reklámpiacon –…
Tovább olvasom >A GKI 2-2,5%-os gazdasági növekedést vár 2025-ben
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2025-re 2-2,5%-os GDP-növekedést prognosztizál, amely a külpiaci…
Tovább olvasom >