Elkészültek a keszthelyi Balaton-part fejlesztésének tanulmánytervei

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 01. 25. 10:33

Három fontosabb elemet és helyszínt tartalmazva, mintegy 4,5 kilométer partszakaszt érintően készültek el a keszthelyi Balaton-part fejlesztésének tanulmánytervei – közölte szerdán sajtótájékoztatón a város polgármestere.

Nagy Bálint (Fidesz-KDNP) elmondta: a város arculatát hosszú távra meghatározó projektek előkészítése mintegy másfél évig tartott, a kormányzat 400 millió forintot biztosított ehhez. A gyenesdiási településhatártól a déli partszakaszig mintegy 4,5 kilométer hosszú vízparti területet, a jelenlegi futballpályát, valamint a parthoz közeli Kresz-parkot érinti a fejlesztés, amelynek tanulmányterveit nyílt közbeszerzési pályázat után két tervezőiroda készítette el.

A polgármester úgy fogalmazott: az volt a céljuk, hogy a teljes partszakasz ligetes, parkos sétányként bejárható legyen, ehhez nemcsak állami, de évtizedek óta lezárt magánterületekre is sikerült használati jogot szerezni. A második elemként a futballpálya továbbfejlesztésével sport- és szabadidőközpontot hoznának létre, ezzel a városi strand zöldfelületét is növelni tudják, egy wellnesscentrum kialakításával pedig a strandszezon meghosszabbítására is lehetőség nyílik.

A tervezett beruházás harmadik eleme a Kresz-park, amelynek fő funkciója megmarad, de modernizálják, kerékpáros ügyességi pályával bővítik, valamint korszerűsítik a sportfunkcióit és a zöldfelületeket. Az elképzelések tervvé formálásban részt vett a Magyar Művészeti Akadémia, a Budapesti Műszaki Egyetem, de a helyi lakosok és civil szervezetek véleményét is kikérték. A tanulmányterveket a városi és a megyei tervtanács már értékelte, a véglegesítés heteken belül megtörténik – emelte ki Nagy Bálint.

Úgy fogalmazott: új városközpont létrehozását célozták meg a beruházással, amelynek következő fázisában a Helikon Parkon keresztül összekötnék a sétálóutcát és a Festetics-kastélyt a Balaton-parttal. Az MTI kérdésére hozzátette, hogy az előzetes számítások szerint a három elemből álló balatoni fejlesztés várható költsége 6-9 milliárd forint között alakulhat.

Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: Keszthely Balaton-partjának a kihasználatlanság miatt is szüksége van fejlesztésre, tudomásul véve azt, hogy ezt óvatosan kell megtenni. Elvetették például azt az elképzelést, hogy a futballpálya helyére szálloda épüljön és azt is, hogy termálvizes fürdőt alakítsanak ki, de a sportfunkciók fejlesztése vagy a wellnessközpont megépítése fontos az itt élők és az ide látogatók számára a szezon kiterjesztése miatt is – jegyezte meg.

 

Kapcsolódó cikkeink