Elkerülhetik a megemelt jövedéki biztosíték megfizetését az alkoholtermék-forgalmazók
Az alkoholtermékekre vonatkozó sávos jövedéki biztosítéki szabályozás még az előtt hatályba léphet, hogy az érintett cégeknek teljesíteniük kellene a megemelt jövedéki biztosítékot – közölte az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke kedden az MTI-vel.
Gulyás Gergely hétfőn kezdeményezte, hogy 2016. január 1-je helyett már idén március 1-jén lépjen hatályba az alkoholok jövedéki biztosítékának sávos megállapítása.
A politikus indoklásában emlékeztetett, hogy novemberben, az adótörvények elfogadásakor a parlament úgy döntött, az alkoholtermékek, a sör, a bor, a pezsgő, valamint a köztes alkoholtermékek forgalmazásánál a jövedéki biztosíték összegét 22 millióról 150 millió forintra emeli. Azonban néhány héttel később, a 2015-ös költségvetést megalapozó törvénycsomag megszavazásakor a képviselők módosítottak ezen, és „a kis- és középvállalkozásokat segítendő” úgy határoztak, hogy a nettó árbevétel függvényében sávosan állapítják meg a jövedéki biztosíték mértékét e termékeknél.
A sávos rendszer azonban csak 2016. január 1-jén lépne hatályba.
Gulyás Gergely keddi közleményében azt írta: a törvényalkotási bizottság vállalja a felelősséget a jövedéki biztosíték szabályozásával kapcsolatosan elkövetett hibáért.
A politikus – folytatta – e hiba orvoslására, vagyis az alkoholtermékekre vonatkozó sávos jövedéki biztosítéki szabályozás bevezetése érdekében nyújtotta be hétfőn a Fidesz-frakció támogatását élvező törvénymódosító javaslatát. A módosítás elfogadásával a sávos szabályozás még azt megelőzően – március 1-jén – hatályba lép, hogy a megemelt jövedéki biztosítékot az érintett gazdasági társaságoknak teljesíteni kellene. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >