Eljött a gazdaságátadási szerződések ideje az agráriumban
Nemcsak a mezőgazdaság számára, hanem az egész magyar társadalom és vidék számára kulcskérdés, ki fogja megtermelni az élelmiszert a jövőben – hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az agráregyetemi hallgatók számára megrendezett Agribusiness Konferencián.

(Fotó: Pixabay)
Az államtitkár szólt arról, hogy a fiatal gazdák ügye rendkívül fontos, ezért az Agrárminisztérium tudatosan foglalkozik az agrárium generációs megújulásának ösztönzésével. Ennek a munkának egyik fő pillére, hogy megismertessék a fiatalokkal, hogy ez nemcsak egy szép, értékteremtő és megélhetést biztosítani képes szakma, hanem ma már egy technológiailag élenjáró, tudásigényes ágazat is. A másik pillér pedig az ehhez szükséges pénzügyi és szabályozási ösztönzők működtetése, amelynek fontos eleme a 2023. január 1-jével hatályba lépő gazdaságátadási törvény épp úgy, mint az agrártámogatási rendszerben a fiatalok kiemelt kezelése.
S hogy miként próbájuk a generációs megújulást ösztönözni? – tette fel a kérdést az államtitkár
Legfontosabb következő mérföldkőnek a jövő év elején hatályba lépő gazdaságátadási törvényt nevezte. Mint mondta, a gazdaságátadási szerződéssel kiküszöbölhető lenne az a mindenki számára nehéz élethelyzet, amibe egy-egy haláleset sodorhat egy gazdaságot. Ugyanakkor a szerződés gördülékennyé tehetné egy működő gazdaság átadása-átvétele során például a termőföld, a támogatási jogosultságok, az engedélyek vagy szerződések átvételét.
Ezt mondja a törvény
A törvény a már legalább 10 éve gazdálkodó és legalább 5 évvel a nyugdíj előtt álló termelők, valamint a náluk legalább 10 évvel fiatalabb, 50 év alatti hozzátartozók vagy legalább 7 éve alkalmazásukban álló munkavállaló számára teszi lehetővé gazdaságátadási szerződés kötését és így az egyszerűbb átadás-átvételt – emlékeztetett Feldman Zsolt. Emellett a 2023-ban induló agrártámogatási rendszerben anyagilag is komoly mértékben támogatni kívánják a gazdaságátadási szerződés keretei között a gazdaságot átvevő és átadó felet is. Ennek mértéke a gazdaságátadónál akár 50-70 ezer euró, a gazdaságátvevőnél akár 40-100 ezer eurónyi vissza nem térítendő egyösszegű átalánytámogatás lehet. Ez a megoldás a jövedelemtermelő gazdaságát átadó, nyugdíjba vonuló személy későbbi életét teszi biztonságosabbá.
Mindemellett emelt, 65%-os támogatási intenzitással kívánják segíteni a fiatal gazdálkodók beruházásait és lesz induló támogatás is számukra, szintén fejlesztési kötelezettséggel kombinálva – fogalmazott az államtitkár.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: a kormány 300 milliárd forintos fejlesztési programmal segíti a magyar élelmiszergyártókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: Brüsszel költségvetési terve Ukrajnába irányítaná a gazdák pénzét, és bedöntené az agráriumot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >