Elindultak az első marhaszállítmányok Törökországba
A török hatóság megkezdte a magyar szarvasmarhák és juhokra kiadott import kvóták kiosztását, és konkrétan meg is nevezte azt a három török kereskedő céget, amely első körben 2012. február 24. és március 6. között a kijelölt magyar gyűjtőállomásokról a kiszállításokat szervezheti. A közös ellenőrzésre kijelölt török hatósági állatorvosok is megérkeztek Magyarországra, így a napokban el is indulhattak az első szállítmányok Törökországba.
A török hatóságok tavaly decemberben függesztették fel ideiglenesen a magyar szarvasmarha exportot technikai kifogásokra hivatkozva. Fazekas Sándor december 2-án az állatszállítások szigorú ellenőrzését rendelte el, s egy intézkedési csomagot készíttetett, amelyet elküldtek az illetékes török minisztériumnak is. Bognár Lajos helyettes államtitkár december végén személyesen utazott Ankarába az ügy tisztázására.
A jövőben a magyar cégek a szállítmányokat meghatározott gyűjtőpontokról indíthatják útnak, ahol magyar és török állatorvos közreműködésével vizsgálják a járművekre felrakodott állatok szállítási körülményeit, fülszámukat és a dokumentumokat.
A folyamatos tárgyalások eredményeképpen a törökök új exportbizonyítvány mintákat is elfogadtak, így a vágásra szánt juh és kecske mellett immár továbbtartásra/tenyésztésre szánt juh- és kecskefélék exportja is megindulhat Törökországba.(kormany.hu, VM Sajtóiroda)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >Eltérően értelmezi a versenyhivatal vizsgálatainak eredményeit a kereskedelmi szövetség és a versenyhatóság
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
Tovább olvasom >Rovaralapú élelmiszerek: miért nem váltják le a hagyományos húsokat?
Bár az utóbbi években a rovartenyésztést a hagyományos hústermelés környezetbarát…
Tovább olvasom >