Elindult a Széchenyi-kártya 2
Június 2-án indította útjára a KA-VOSZ ZRt. – a konstrukcióban részt vevő bankokkal, a Hitelgarancia ZRt.-vel, illetve a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal közösen – a kétéves futamidejű Széchenyi-kártya 2 konstrukciót, amely a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújt kedvezményes kamatozású, szabad felhasználású hitelt.A Széchenyi/kártya 2 kibocsátásával egy időben a KA-VOSZ ZRt. sokkal előnyösebb kondíciókat vezetett be a korábbi Széchenyi-kártyához képest. Az eddigi negyedéves törlesztés megszűnik, egyszerűbbé vált az igénylés, valamint bővül az elektronikus ügyintézés.
Eltörlésre került az eddigi „kötelező Széchenyi-kártya előélet” elvárás is, amely szerint 10 millió forintnál magasabb hitelt csak az a vállalkozás kaphatott, amely egy évig legalább 5 millió forintos kártyával rendelkezett. Mostantól minden, legalább 2 éve működő vállalkozás igényelhet akár 25 millió forintot is.
Az állam a Széchenyi-kártya 2 konstrukcióhoz is biztosítja az 1 százalékos mértékű kamattámogatást, és a garanciadíj 50 százalékát átvállalja a vállalkozásoktól. A hitelhez egyáltalán nem szükséges ingatlanfedezet.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >