Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány
Idén tizenegyedik alkalommal indította el az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége a sertéshús fogyasztását ösztönző kampányát.
Giczi Gergely, az AMC ügyvezető-helyettese a beharangozó sajtótájékoztatón kedden Budapesten elmondta, hogy a december 24-ig tartó kampányt az ünnepi készülődés köré építették, ezért főként a bevásárlást végző családanyákat szólítják meg. Arra törekszenek, hogy a karácsonyi menü tervezésekor minden család asztalára kerüljön sertéshús és abból készült étel. Kiemelte, hogy míg Magyarországon az egy személyre vetített sertéshús fogyasztás 2013-ban 23 kilogramm volt, addig ez az érték 32-33 kilogrammra nőtt az elmúlt években indított hasonló kampányoknak és az áfa-csökkentésnek köszönhetően. Idén megtorpanást tapasztaltak, ezért a kedden elindult figyelemfelhívó akció ennek a fogyasztási szintnek a fenntartására szolgál. Arra is kitért, hogy a sertéságazat a nemzetgazdaságban, az élelmiszergazdaságban és a húsiparban is húzóágazat. Ezért az Agrárminisztérium ebben a nehéz piaci helyzetben is ott van a sertéstartók és feldolgozók mellett – mondta. Példaként említette, hogy a Vidékfejlesztési programban a pályázati felhívások hozzájárultak a sertéságazat jövedelemtermelő képességének erősödéséhez. A mostani uniós költségvetési ciklusban pedig a KAP stratégiai terv alapján folytatódik a sertéstartó ágazat modernizációja.
Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke azt kérte a magyar fogyasztóktól, hogy a hétköznapokban és az ünnepekben is vásároljanak jó minőségű, friss magyar sertéshúst vagy sertéshús készítményt
Éder Tamás az ágazat helyzetéről elmondta, hogy 2022 nyara előtt a rendkívül alacsony élősertés árak miatt a sertéstenyésztők nehéz helyzetben voltak az Európai Unióban. Tavaly a második negyedévben elindult egy ezzel ellentétes folyamat, ugyanis az alacsony élősertés árakra reagálva komolyan csökkent az unió sertésállománya. Mindez pedig a piac törvényszerűségeinek megfelelően az élősertések árának jelentős emelkedését okozta. Az energiaárak, csomagolóanyagok drágulása, valamint a béremelkedés miatt bekövetkezett alapanyag-árrobbanás az önköltség növekedésével nagyon erős présbe helyezte a vágóhidakat és a húskészítmény üzemeket. Ezek az önköltségek elmúlt 1,5 évben tapasztalt növekedését egyelőre nem tudták teljesen beépíteni az értékesítési, átadási áraikba. Ez „szomorú hír” a fogyasztóknak, akiknek az elmúlt 1,5 év élelmiszerinflációja úgy is rengeteg nehézséget okozott, de a sertéshús esetében a többi élelmiszerhez képest később elindult korrekciós áremelkedés ment és megy végbe. Ezért Éder Tamás azt kérte a fogyasztóktól, hogy egészséges patrióta hozzáállással segítsék a magyar sertéságazat szereplőit, biztosítsák gazdasági túlélésüket.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
AI-jelölést szeretnének a fogyasztók az élelmiszercímkéken
Egy friss felmérés szerint a fogyasztók 83%-a úgy véli, hogy…
Tovább olvasom >Új trendek a húsiparban: Az IFFA 2025 a fenntartható fehérjeforrásokra fókuszál
A világ vezető húsipari és fehérjeipari szakkiállítása, az IFFA 2025…
Tovább olvasom >Teljesítőképességük határára értek a fogyasztók – The RRD CPG + Grocery Consumer Report
A gazdasági nyomás fokozódásával a vásárlók egyre inkább az ár-érték…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >