Elindult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés
A korábbi évekhez hasonlóan idén is megkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyre július 1. és augusztus 20. között kerül sor. Az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a kormányhivatalok szakemberei végzik. A nyári időjárási viszonyokra tekintettel valamennyi ellenőrzés alkalmával fokozott figyelmet fordítanak a hűtési lánc fenntartásának és dokumentálásának vizsgálatára.
Idén nyáron is a fő ellenőrzési célterületek közé tartoznak a turisztikai szempontból frekventált helyeken működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények. A fesztiválokon, vásárokon működő élelmiszer-vállalkozások, valamint a büfé-kocsik és a mozgó vendéglátás vizsgálatánál is kiemelt figyelmet kap az élelmiszerek megfelelő hőmérsékleten tartásának, és a vonatkozó dokumentáció vezetésének ellenőrzése.
A hatósági szakemberek a vendéglátásban ellenőrzésnek vetik alá a „repoharak” kezelését, továbbá a vásárlók tájékoztatását szolgáló kiírásokat, kiemelt figyelmet fordítva az allergén információk és a helyettesítő termékek (tejföl és sajt-helyettesítő készítmények, feltétek, töltelékek) megfelelő feltüntetésére. Hasonlóan fokozott figyelem irányul az ifjúsági és gyermektáborok étkeztetésére is.
Több kereskedelmi egységben is kivezették az egyszer használatos műanyagzacskók használatát, amit a vásárlók a saját, általuk vitt csomagolóanyagokkal pótolhatnak. Új elemként jelenik meg az ellenőrzések során az ezen ismeretlen higiéniai állapotú csomagolóanyagok által jelentett élelmiszerbiztonsági kockázat vizsgálata.
A zöldség-gyümölcs minőségellenőrzések alkalmával a szakemberek elsősorban a szezonális termékek származására, eredetére fordítanak fokozott figyelmet. A borászati termékek és alkoholos italok hatósági mintavételét és nyomonkövethetőségének ellenőrzését pedig elsősorban a szezonálisan működő vendéglátó létesítményekben – például a strandokon, fesztiválokon és egyéb kitelepüléseken – végzik.
Az agrártárca kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a magyar családok biztonságos, jó minőségű és az egészség megőrzését támogató élelmiszereket fogyasszanak.
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: javuló eredmények a Tisza-tavi nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzésen
Június utolsó hetében a Tiszta-tónál működő vendéglátóhelyeket ellenőrizte a Nemzeti…
Tovább olvasom >A meleg nyárban bíznak idén is a sörgyártók
Bár a nagy sportesemények átmenetileg pozitív hatást gyakorolnak a sörfogyasztás…
Tovább olvasom >Számos boltot sújt munkaerőhiány a nyári főszezonban
Idén nyáron is nagy szükség van munkaerőre az áruházakban, nemcsak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette az Estée Lauder a DECIEM-et
Lezárult a The Ordinary márkájáról ismert kanadai multibrand cég, a…
Tovább olvasom >A romániai városok meghódítására tör a lengyel Żabka
A Żabka romániai leányvállalata, a Froo az év végéig kétszáz…
Tovább olvasom >Pékáru-stratégiájával nyerhet a Lidl az Egyesült Királyságban
Kritika érte a brit szupermarketeket pékáru részlegeik állítólagosan félrevezető marketingje…
Tovább olvasom >