Elindult a Magyar falu program
A szerdán meghirdetett, közösségi terek hasznosításáról szóló két pályázattal elkezdődött a Magyar falu program – írja a Magyar Nemzet Online. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a lapnak elmondta: az ötezer fő alatti településeknek meghirdetett projekt célja az, hogy megállítsa, sőt ahol lehet, visszafordítsa a falvakból történő elvándorlást, javítsa a lakhatást, a munkába járás körülményeit, segítse a munkahelyteremtést és a helyi intézményi ellátottságot.
– A Magyar falu program már 2019-ben 150 milliárd forint támogatást kap, amelyből 75 milliárdot pályázati úton tesznek elérhetővé az ötezer fősnél kisebb népességű települések számára. A közszolgáltatások színvonalának emelését és a falusi életminőség színvonalának emelését 18 támogatott célterület foglalja magába: 16-nak az önkormányzatok, kettőnek pedig az egyházak a kedvezményezettjei. A ma elsőként megnyíló, a közösségi terek fejlesztéséről, hasznosításáról szóló két pályázatból egy-egy érinti a településeket, illetve az egyházi közösségeket – mondta el a Magyar Nemzetnek Gyopáros Alpár.
A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hozzátette: az egyházi közösségi terek megújítására hétmilliárd, az önkormányzati fejlesztésekre hatmilliárd forint áll rendelkezésre. A fideszes országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: a kiírás célja a vidéki településeken nagy számban megürült parókiák, plébániák, volt egyházi iskolaépületek, illetve működő, de korszerűtlen önkormányzati ingatlanok hasznosítása, élettel való megtöltése.
Kiemelte: nem pusztán ingatlanfejlesztésről van szó – amire 15 millió forint áll rendelkezésre pályázatonként –, hanem emellé jár még ötmillió forint, hogy egy éven keresztül programokat szervezzenek a megújuló közösségi épületekben. Ez működésre és eszközbeszerzésre fordítható. – Ezek mellett még egy közösségszervező személy járulékokkal számolt bértömegére lehet pályázni egy évre hárommillió forint erejéig.
Összesen 23 millió forintot kaphat egy-egy helyi egyházközösség vagy önkormányzat – tette hozzá a kormánypárti politikus. A kiírásban való részvétel feltétele, hogy ötezer fő alatti település jelentkezzen, az egyházi épület esetében pedig kitétel, hogy az üres legyen.
Amennyiben egy településről az önkormányzat és valamely felekezet is pályázatot nyújt be, akkor a rendelkezésre álló keret erejéig az egyházi beadvány élvez előnyt az épület esetében már említett hasznosítatlanság miatt. A kormánybiztos szerint a megkülönböztetés nem okoz majd feszültséget, mert a pályázó kistelepülések esetében a polgármester és a helyi plébános, lelkész között élő kapcsolat van, adott esetben a polgármester akár tagja is az egyházközségnek, így a kommunikáció adott a felek között.
A hivatalos pályázati kiírások mától, a Kormány.hu oldalról tölthetők le, valamint a Magyar Államkincstár oldalán találhatók meg. A pályázatok beadására hatvan nap áll rendelkezésre, amelyeket hatvan, illetve kilencven napon belül elbírálnak. A pozitív döntést követően napokon belül elkészül a támogatói okirat, és szintén egy-két napon belül a nyertes számlájára kerül az összeg. Az építési munkálatokkal a pályázóknak 2020. december 31-ig kell elkészülniük, lehetőleg helyi kivitelezőkkel megvalósítva. Ami a programokra és a foglalkoztatásra vonatkozik, a kormánybiztos elmondta: nyertes pályázat esetén a következő hónap elsején kezdődhet a program, amit 12 hónapig finanszíroz az elnyert összeg, a kormány pedig a következő években is szeretné folytatni a pályázatot.
Gyopáros Alpár a Magyar falu program következő, néhány héten belül megjelenő csomagjáról is beszámolt. Három pályázati lehetőség nyílik meg hamarosan az egészségügyi alapellátás fejlesztésére, mivel több száz településen betöltetlen a háziorvosi praxis. – A három célterület egyike az orvosi rendelők felújítására fog vonatkozni. A másik – összesen kétmilliárd forint keretösszegű – pályázat orvosi eszközök beszerzését támogatja kétmillió forint erejéig, legyen szó akár betöltött, akár betöltetlen orvosi praxisról. Ilyen lehetőség korábban még nem volt. A harmadik forrás a tartósan betöltetlen praxisok esetében orvoslakások kialakítására ad lehetőséget – sorolta fel a következő csomag tartalmát a kormánybiztos. A szolgálati lakás, ház mintatervét a Miniszterelnökség adja ki, amit a helyi viszonyokhoz alakítanak minden esetben. A szolgálati házak kialakítása megfelel majd a legmodernebb energetikai, minőségi követelményeknek is.
– A tárca a forrásokat a telekvásárlástól a kulcsrakész átadásig biztosítja. Az orvos bérleti díj nélkül, élethosszig használhatja a szolgálati lakást, ami terveink szerint kellő vonzerőt nyújt az orvosoknak a most még üres praxisok betöltésére – tette hozzá. Gyopáros Alpár arról is beszámolt: mától nagyjából két-három hetente várható újabb és újabb pályázatok megnyílása a Magyar falu program keretében, amelyekről hétről hétre részletesen tájékoztatják az érdeklődőket. (mno.hu, Baranyai Gábor)
Kapcsolódó cikkeink
Megjelent az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázat 2025. évi felhívása
Az Agrárminisztérium 2025-ben is segítséget kíván nyújtani az agrárágazati civil…
Tovább olvasom >Tavaszi átalakulás az állami támogatások egy fontos rendszerében: így változhatnak a szabályok
Jelentős változáson mehet keresztül idén tavasszal az egyedi kormánydöntés alapján…
Tovább olvasom >A hazai innovációk levédésére vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) idén…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >A digitális detox a húsvéti böjt idején: az addiktív telefonhasználat sokkal súlyosabb és általánosabb probléma, mint gondoljuk
A húsvéti böjt hagyományosan a befelé fordulás, a lemondás és…
Tovább olvasom >Kegyetlen április fagykárok: akár 100%-os terméskiesés is előfordulhat
Az április eleji tavaszi fagyok ismét komoly problémát okoztak a…
Tovább olvasom >