Elhúzódó betegség
Mózes Péter – elnökké választása után több mint fél évvel – még mindig adminisztratív akadályok leküzdésére kell, hogy fordítsa energiái nagy hányadát. Elképzeléseit a szakma lelkesedéssel fogadta, de még mindig nem tudni pontosan, mikor kezdheti el végre a valódi „rendrakást”.
– Mindent megteszek, hogy a havi találkozók gond nélkül bonyolódjanak, de a szervezet céljainak megvalósítását illetően meg van kötve a kezem: mint megválasztott, de még nem beiktatott elnök nem adhatok ki feladatokat, nem köthetek szerződéseket – említi meg a legnagyobb nehézséget Mózes Péter. – Addig is fontos feladatomnak tekintem, hogy az MNGSZ kontra MGE vitában a szakma képviselői ne polarizálódjanak. (Bár hozzá kell tennem: szerintem sem volt a szakma számára hasznos, hogy az MNGSZ „megszerezte” a Bocuse d’Or előverseny rendezési jogát.) Sokat segítene, ha a gyakorlatban már másfél éve lemondott elnökségnek azóta a maguk útját járó tagjai megbocsátanák nekem, hogy szeretném bebizonyítani: az Étrend végezhetne végre valódi munkát is. Sajnos, reális veszély, hogy elszámolás, illetve egyéb bevételi források hiányában tavaszra a felesleges költségek kiürítik kasszánkat, ami akár visszarendeződéshez, vagy az egyesület lassú kimúlásához vezethet.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szallas.hu: Vir volt a legnépszerűbb a Horvátországba utazó magyarok körében idén nyáron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon drágultak legjobban a szállodák és éttermek az EU-ban – olvad a Balaton árelőnye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Adni és kapni (egy koktélt a bárban) – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >