Elfogyott a hazai burgonya
Szinte teljesen elfogyott a magyar burgonya a boltokból, így importálni kell. Ha krumplit veszünk, az vélhetően francia, vagy Afrikából hozták be – írja a penzcentrum.hu.
Szinte teljesen elfogyott a magyar burgonya a boltokból, így a szükségleteket döntően importból fedezik a kereskedők – mondta az InfoRádiónak az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnökségi tagja, aki azt is közölte, hogy a februárban tapasztalt nagyobb mértékű, a Központi Statisztikai Hivatal által egy év alatt mért 66 százalékos áremelkedést az elmúlt két hónapban további kisebb drágulás követte.
A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb árrést a kereskedelem teszi az árura. Murai György azt is elmondta: a magyar fogyasztók szükségleteit főként Franciaországból pótolják, ahonnan piros héjú burgonyák érkeznek, amit kifejezetten exportra, többek között Magyarországra termelnek, hiszen Franciaországban a sárga héjú fajták a népszerűek.
Érkezik Magyarországra krumpli Észak-Afrikából is – évek óta jellemző, hogyha a hazai áru elfogy a polcokról, Afrikából pótolják. Annak ellenére, hogy ez Algériából és Marokkóból, hűtőkonténerekben érkezik, a beszerzési ára az előbb említett termelői áréval közel megegyező. Ezek elsősorban sárga héjú burgonyák.
Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnökségi tagja hozzátette: kisebb mennyiségben a piacokon már a hazai új krumpli is elérhető, igaz, most még 1200-1300 forintos kilogrammonkénti áron. (penzcentrum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Stratégiai cél, hogy Magyarország a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a belföldi burgonyatermesztés megerősítését,…
Tovább olvasom >Fordulat a hazai burgonyapiacon: nőtt a termelés, csökkent az ár
2024-ben a hazai növénytermesztés volumene 11%-kal csökkent, ugyanakkor a burgonya…
Tovább olvasom >NKFH: burgonyacsipszet hívtak vissza a forgalomból idegen anyagok miatt
A forgalmazó visszahívta a forgalomból az Alnatura burgonyacsipszet, mert a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >