Elfogadta az önkormányzat ajánlatát a Pápai Hús két másik tulajdonosa
Elfogadta a pápai önkormányzat ajánlatát a Pápai Hús két további tulajdonosa is, így a húsipari cég hamarosan a város tulajdonába kerülhet – jelentette be a város polgármestere szerdán.
Áldozó Tamás (Fidesz) elmondta: a Pápai Hús 1913 Kft.-ben tulajdonos cégek (Dedeko Kft., Nyugat-Agro Kft.) keddi taggyűlései elfogadták az üzletrészek átalakítására, így a törzstőke emelésre tett önkormányzati ajánlatot, tehát a húsipari cég rövidesen többségi önkormányzati tulajdonba kerül. A két cég mellett az önkormányzat és az önkormányzati tulajdonban lévő Pápai Víz- és Csatornamű Zrt. a húsipari cég tulajdonosa.
A két másik tulajdonossal kötendő megállapodásról szerdán délután még folynak a tárgyalások, ezekről a polgármester későbbre ígért tájékoztatást.
A Pápai Hús 1913 Kft. tavaly jelentette be, hogy forgóeszközhiány miatt nehézségekkel küzd, és tőkeemelésre van szüksége.
A polgármester szerint a cég az április végén sorra kerülő agrárexpo idejére már új tulajdonban lesz. Kitért arra, hogy az idei kiállítás és vásár a 100 éves Pápai Hús jubileuma jegyében zajlik; tervezik, hogy a cég a szokásos megjelenés mellett a sportcsarnok emeletén kiállítással mutassa be a gyárat az érdeklődőknek.
Áldozó Tamás az expóra meghívta a Gyula városát és húsipari cégét, ezzel is demonstrálva a két település sorsközösségét. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Első otthon kétlábúnak és négylábúnak is – a gazdik közül a fiatalok választják leginkább a kölyökállatokat
Augusztus második hetében a fiatalok nehézségeire és a hontalan állatok…
Tovább olvasom >Nyárzáró kedvezménnyel búcsúztatja a szezont a Rossmann
A Rossmann különleges kedvezménnyel zárja a nyarat: 2025. augusztus 11–17.…
Tovább olvasom >Egy ikon született a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációjával
A hetek óta tartó találgatások után végre lerántotta a leplet…
Tovább olvasom >