Elfogadta a román parlament a dohányzási tilalmat
Romániában teljesen megtiltották a dohányzást a nyilvános zárt helyiségekben, miután a képviselőház kedden elfogadta az erről szóló jogszabályt.
A törvényt korábban a szenátus is megszavazta, így már csak az elnöknek kell kihirdetnie. A dohányzás betiltásáról szóló tervezet 2011 óta a parlament napirendjén szerepel, de csak azt követően vették elő és gyorsult fel az elfogadása, hogy október végén Bukarestben tűz keletkezett koncert közben egy pirotechnikai eszköz miatt a Colectiv klubban. A katasztrófa miatt eddig 62 ember veszítette életét.
Romániában a szórakozóhelyekkel szemben eddig engedékeny volt a törvény. A vendéglátóipari helyiségek esetében a jogszabály előírta, hogy a száz négyzetméternél nagyobb szórakozóhelyek tulajdonosai kötelesek dohányzó és nem dohányzó helyet kialakítani. A száz négyzetméternél kisebb kávézók, bárok működtetőinek pedig lehetőségük volt választani, hogy az egész létesítményt dohányzónak vagy nem dohányzónak nyilvánítják. Sok tulajdonos attól tartott, hogy vendégeket veszít, ha megtiltja a dohányzást, ezért a legtöbb helyen lehetett dohányozni.
A parlament által 164 támogató és 20 ellenszavazattal, illetve 26 tartózkodás mellett elfogadott törvény leszögezi, hogy a munkahelyeken és a játszótereken is tilos a dohányzás.
Az október végi katasztrófa következtében megszigorították és engedélykötelessé tették a gyertyák, fáklyák és más pirotechnikai eszközök használatát is a zárt helyiségekben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Júliusban 7,84 százalékra gyorsult az éves infláció Romániában
Júliusban 7,84 százalékra gyorsult az éves infláció Romániában – közölte…
Tovább olvasom >Romániában kevesebb vendég valamivel több éjszakát töltött júniusban a szálláshelyeken, mint tavaly
Júniusban 2,2 százalékkal kevesebb turista szállt meg idegenforgalmi szálláshelyen Romániában,…
Tovább olvasom >Okos bevásárlókocsi rendszert vezetett be a Carrefour Romániában
Új digitális megoldással forradalmasítja a vásárlási élményt a Carrefour Romániában:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Maradt a 2 százalékos infláció az euróövezetben júliusban
Június után júliusban is 2 százalék volt az éves infláció…
Tovább olvasom >A magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemelést a következő 12 hónapban
A kis- és középvállalkozások (kkv) 65 százaléka a következő 12…
Tovább olvasom >Csirke vs. marha: új spanyol kutatás kérdőjelezi meg a fehér hús „bélegészség”-előnyét
Évtizedekig a csirkehúst tartottuk a vörös húsoknál „egészségesebbnek”. Egy friss…
Tovább olvasom >