Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal 2024-es beszámolóját az Országgyűlés gazdasági bizottsága

Szerző: Trademagazin Dátum: 2025. 04. 15. 10:25

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága ellenszavazat nélkül elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2024. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolóját – tájékoztatta a versenyhivatal kedden az MTI-t.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közlemény szerint az ülésen elmondta: a versenyhatóság tavaly 98 ügyet zárt le, összesen 4,3 milliárd forint bírságot szabott ki, és 2,5 milliárd forint bírságcsökkentést is adott az együttműködő vállalkozásoknak.

A közlemény szerint a magyar versenyhatóság nemzetközi összevetésben is kiemelkedően aktív a kartellek, különösen a közpénzeket érintő közbeszerzési kartellek elleni küzdelemben. Tavaly 19 kartelleljárás volt folyamatban, a nemzeti versenyhatóság nyolc új kartellügyet indított és három nagy kartellügyet zárt le, amelyekben összesen több mint 2,5 milliárd forint bírságot szabott ki. A GVH 2024-ben folyamatban lévő kartelleljárásainak keretében 1550 tendert vizsgált meg. Ezek közül nagyságrendileg 1000 tender közpénzek felhasználását is érintette, például közbeszerzési eljárások keretében.

Tavaly 21 fogyasztóvédelmi tárgyú eljárást zárt le a GVH, amelyek a teljes bírságösszeg csaknem 40 százalékát adták, 1,7 milliárd forintot. Fogyasztóvédelmi és edukációs tevékenységük során kiemelten nagy figyelmet fordítottak a gyermekek és a családok célzott védelmére, de figyeltek az idősek és a betegek érdekeire is – hangsúlyozták a közleményben.

A GVH elnöke beszámolójában kitért arra, hogy a digitális tér legkiemelkedőbb trendje a mesterséges intelligencia (MI) robbanásszerű terjedése volt tavaly. A trendet a versenyhivatal is felismerte, munkatársai átfogó piacelemzésben vizsgálták meg a technológia versenyjogi és fogyasztóvédelmi hatásait. A GVH célzott javaslatai hasznosulhatnak a megújuló hazai MI-stratégiában.

Tavaly 67 összefonódást jelentettek be a cégek, csaknem 30 százalékkal többet, mint 2023-ban. A tranzakciókban érintett céltársaságok éves összesített árbevétele a GVH történetében először meghaladta az 1000 milliárd forintot. A 2024-ben jóváhagyott összefonódások mintegy 90 százalékát zárták le négy napon belül hatósági bizonyítvány kiadásával.

Rigó Csaba Balázs a bizottsági ülésen hangsúlyozta: 2025-ben is nagy figyelmet fordítanak arra, hogy az élelmiszerpiacon a rendelkezésükre álló eszközökkel élénkítsék a piaci versenyt. A GVH 2024-ben is működtette a kormánnyal közösen kifejlesztett online Árfigyelő rendszert, amelyben már 100 különböző termékkategóriában összesen mintegy 3000 élelmiszertermék napi szintű árai követhetők nyomon. Emellett a versenyhatóság folyamatosan figyelemmel kíséri az egyes termékláncokban zajló piaci folyamatokat.

A GVH elnöke a bizottsági ülésen bejelentette, hogy megindítottak két, kötelező adatszolgáltatáson alapuló gyorsított ágazati vizsgálatot, egyet a tej és tejtermékek, egyet pedig a tojás magyarországi piacán. Ezek során a termelők, a feldolgozók és a kiskereskedők közötti kapcsolatokra, szerződésekre, illetve árképzési gyakorlatokra fókuszálnak.
A GVH aktívan figyeli a hazai élelmiszerpiacokat, illetve a piaci folyamatokat, és amennyiben szükséges, határozottan beavatkozik a magyar családok és a tiszta piaci verseny védelme érdekében – fogalmazott a közlemény szerint Rigó Csaba Balázs.

A közlemény szerint Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke a GVH 2024-es teljesítményét értékelve rámutatott, hogy a Gazdasági Versenyhivatal hatékonyan és eredményesen él az évről évre bővülő hatásköreivel, aktívan lép fel a kartellekkel szemben, védi a magyar fogyasztókat és elősegíti a tisztességes piaci verseny érvényesülését Magyarországon. Fontos, hogy a GVH működteti a kormánnyal közösen kifejlesztett online Árfigyelő rendszert.

A közlemény szerint a bizottsági elnök külön megköszönte Rigó Csaba Balázs elnöknek az Árfigyelő rendszer bevezetésének ötletét, amely komoly eredményeket hozott a fogyasztóvédelem, valamint az infláció legyőzése terén, és amivel a magyar családok és nyugdíjasok pénzt és időt tudnak megspórolni. Emellett kiemelte, hogy különösen figyelemre méltóak a mesterséges intelligencia hatékony felhasználása érdekében tett versenyhatósági javaslatok, amelyek célzottan a hazai kis- és középvállalkozások fejlődését szolgálják – olvasható a GVH közleményében.

Kapcsolódó cikkeink