Elérhető az új Reklámetikai Kódex
2023. június 30-tól lesz hatályos a 24 szakmai szervezet által aláírt, megújult Magyar Reklámetikai Kódex. A Kódex mellett az útmutatóinkat is frissítjük, amelyek elérhetőek lesznek majd tagjaink számára honlapunkon.

Az első Magyar Reklámetikai Kódexet a Magyar Reklámszövetség hozta létre 1981-ben
A Magyar Reklámetikai Kódexet azzal a céllal hozták létre, hogy szakmai-etikai normagyűjteményként szolgáljon azoknak, akik Magyarországon reklámtevékenységet folytatnak.
A kódex alkalmazásával az Országgyűlés által a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény által elismert szakmai önszabályozás megvalósulhat – figyelembe véve az európai uniós irányelvek önszabályozást elismerő kitételeit és a reklámszakma önszabályozás iránti elkötelezettségét és eredményeit. Az első Magyar Reklámetikai Kódexet a Magyar Reklámszövetség hozta létre 1981-ben, és azóta számos módosításon és frissítésen esett át.
Az Európai Unióhoz való csatlakozás során Magyarország vállalta a jogharmonizációt, ami megszilárdította a reklámszakmát érintő európai uniós és hazai jogi szabályozási környezetet. Az újabb átdolgozás szükségessé vált a Kódex alkalmazása során szerzett gyakorlati tapasztalatok, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Reklám- és Marketingkommunikáció Kódexének 2018. évi átdolgozott kiadása, valamint a jogi és társadalmi környezet változása miatt.
A Kódex nem tér ki részletesen a jogszabályi előírásokra, mivel azokat ismertnek tekinti. Azonban, a természeténél fogva, olykor szigorúbb és részletesebb előírásokat is tartalmaz, mint a jogszabályok. Előfordulhat azonban, hogy más szakmák, iparágak szakmai-etikai kódexei olyan speciális előírásokat tartalmaznak, amelyek nem reklámszakmai szempontból fontosak, ezek nem szerepelnek a Magyar Reklámetikai Kódexben.
Kapcsolódó cikkeink
A jövőnek kell dolgozni úgy, hogy ne vegyük el a fókuszt a jelenről
Kreatív szakemberből lett parfümőr, de Hídvégi Tom szerint mindkét szakma…
Tovább olvasom >A generált reklámok negatívan befolyásolhatják a fogyasztói percepciót
Az NIQ legújabb kutatása szerint az AI által készített reklámok…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia által generált reklámokkal újít a SPAR Szlovéniában
A SPAR Szlovénia mesterséges intelligencia (AI) technológiát alkalmaz digitális csatornáin…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >