Elérhető a Nemzeti Talajtani Adatbázis interfész leírásának első változata
A laboratóriumi szoftverek felkészítése érdekében a Nébih közzétette a Nemzeti Talajtani Adatbázis WEB-API szolgáltatásának tájékoztató jellegű WSDL leírását. A dokumentum célja, hogy az érintett szoftverek fejlesztői mielőbb képet kaphassanak a Nébih hamarosan induló szolgáltatásról. Fontos, hogy a leírás tájékoztató jellegű, annak végső változatát 2023 januárjában publikálja majd a hivatal.

(Fotó: Pixabay)
2020-ban elindult a Nemzeti Talajtani Adatbázis kialakítása annak érdekében, hogy az évente elvégzett mintegy 200 ezer hazai talajvizsgálat eredményei magasabb szinten is hasznosulhassanak. Az adatbázis létrehozásának legfőbb célja, hogy az adatok segítségével mind a gazdálkodók, mind a közigazgatási szervek hatékonyabban és teljes körűen végrehajthassák a talajvédelemhez, tápanyag utánpótláshoz kapcsolódó feladataikat. A projekt első ütemében a Nébih lefejlesztette azt a WEB-API interfészt, mellyel a szoftvereket használó laboratóriumok közvetlenül szolgáltathatnak adatot az adatbázisba. Annak érdekében, hogy a szoftverek felkészítése megkezdődhessen, a Nébih közzéteszi az interfész első, tájékoztató jellegű WSDL leírását. Fontos, hogy a leírás tájékoztató jellegű, annak végső változatát 2023 januárjában publikálja majd a hivatal.
A projekt második ütemében elkészül majd az az online betöltő felület is, mely a manuális adatszolgáltatást teszi lehetővé. Ennek élesítése 2023. áprilisában várható. A témához kapcsolódó kérdéseket, észrevételeket a talajweb@nebih.gov.hu elérhetőségen juttathatják el a hivatalhoz az érintettek.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Meghosszabbították a tejtermelők, tejfeldolgozók és tejkereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ISTA workshop Budapesten: a vetőmag-mintavétel nemzetközi sztenderdjei a gyakorlatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minden tőke számít – a Nébih új lakossági tematikus aloldalt indított a szőlő aranyszínű sárgaság betegség megfékezése érdekében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

