Elemzők: tovább gyorsulhat a kiskereskedelmi forgalom növekedése
A kiskereskedelmi forgalom további növekedésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők a reálbérek jelentős emelkedése és a foglalkoztatás bővülése miatt.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján pénteken közzétett adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom novemberben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt. 2016 első tizenegy hónapjában szintén 4,7 százalékkal nőtt az üzletek forgalma a naptárhatástól megtisztított adatok szerint.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejtette: tavaly éves átlagban 4,7 százalékos növekedésre számít a tavalyelőtti 5,8 százalékos bővülés után. Tavaly a 6 százalékkal emelkedő bérek mellett a személyi jövedelemadó (szja) csökkentése is támogatta a fogyasztás növekedését, mivel a reálbérek 7 százalék feletti mértékben emelkedhettek.
A szakértő szerint a reálbérek emelkedése a bérmegállapodás, a minimálbér és bérminimum kiemelkedő növelése, valamint a szinte minden ágazatban jelentkező szakemberhiány miatt idén tovább gyorsulhat, a kiskereskedelmi forgalom bővülése meghaladhatja az 5 százalékot.
A kiskereskedelmi forgalom növekedését a lakástámogatások kiterjesztése, a lakáspiac élénkülése is támogathatja. Növelik a háztartások elkölthető jövedelmét a kamatcsökkentések hatására a referencia kamatlábakhoz rögzített hitelek csökkenő törlesztő részletei is. Szintén a fogyasztás és a kiskereskedelem bővülését segíti a háztartások mérlegének jelentős javulása, pénzügyi vagyonának érdemi növekedése, a fogyasztói bizalom erősödése, valamint a hitelfelvételi kedv javulása – fogalmazott Suppan Gergely.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője értékelésében hangsúlyozta: stabil növekedést produkált a kiskereskedelmi forgalom novemberben. Úgy véli, decemberben erős értékek várhatók, és az egész éves növekedési ütem elérheti az 5 százalékot.
A szakértő is további gyorsulásra számít az idén, úgy látja, a reálbérek gyors tempójú növekedése a háztartások fogyasztásának erősödésében csapódhat le.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a kiskereskedelem motorja a tartós fogyasztási cikkek forgalmának bővülése, ami részben a korábbi években elhalasztott vásárlásokkal, valamint a reálbérek növekedésével magyarázható.
A szakértő szintén úgy látja, hogy a lakossági fogyasztásnak, ezen belül a kiskereskedelemnek az idén is támaszt adhat a fizetések emelkedése, a reálbérek várhatóan 5 százalékot meghaladó mértékben nőhetnek.
A lakossági fogyasztás bővülése a GDP növekedéséhez is hozzájárul, de fontos figyelembe venni, hogy ezen belül mennyi lesz az import, az ugyanis nem a hazai gazdaságot gyarapítja – fejtette ki kommentárjában Németh Dávid.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte: a nem élelmiszer-kiskereskedelem húzta a novemberi teljesítményt, ami mögött vélhetően a „fekete péntek” hatása állhat, ez emelhette meg elsősorban a tartós fogyasztási cikkek iránti keresletet. A szakember szerint erre utal a Magyar Nemzeti Bank (MNB) novemberi hitelezési statisztikája is, amely alapján a tizenegyedik hónapban jelentősen élénkült a hitelfelvétel a lakossági szegmensben, főként az áruhitelek esetében.
A negyedik negyedéves gazdasági növekedésre vonatkozó eddigi adatok közül ez az első olyan mutatószám, ami kedvező lett, ez azonban még kevésnek tűnik ahhoz, hogy felfelé módosítsák a 2016 utolsó negyedévére becsült 1,8 százalékos gazdasági növekedést – fogalmazott az MTI-hez eljuttatott elemzésében Virovácz Péter. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,1 százalékkal haladta meg, az előző havitól 1,2 százalékkal maradt el
A kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4, naptárhatástól…
Tovább olvasom >Decemberben a magyar lakosság erős fogyasztása inkább külföldön, mintsem a hazai boltok forgalmában realizálódott
Decemberben a magyar lakosság erős fogyasztása inkább külföldön, mintsem a…
Tovább olvasom >Romániában 8,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben
Romániában 8,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben – közölte…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >