Elemzők: tartós maradhat a kiskereskedelmi forgalom bővülése
Egyebek mellett a reálbérek növekedésének, a foglakoztatás emelkedésének, valamint a fogyasztás erősödésének köszönhetően az év további részében is tartós maradhat a kiskereskedelmi forgalom bővülése az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.
A KSH legfrissebb közlése szerint júniusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője éves átlagban 5 százalék körüli kiskereskedelmi forgalomnövekedésre számít, a tavalyi 5,8 százalékos bővülés után. A fogyasztás bővülését a reálbérek jelentős növekedése, a foglalkoztatás emelkedése, a személyi jövedelemadó (szja) csökkentése, valamint a lakástámogatások kiterjesztése és a lakáspiac élénkülése is támogathatja.
Arra is rámutatott, hogy bár idén a nettó reálbérek 6,5 százalék körül emelkedhetnek, azonban az egyes ágazatokban jelentkező szakemberhiány miatt lényegesen gyorsabb lehet a bérkiáramlás, az az a reálbérek a vártnál nagyobb mértékben emelkedhetnek, így a kiskereskedelmi forgalom bővülése akár a várakozásokat is meghaladhatja.
Hozzátette: az első negyedévi 4,4-ről, a második negyedévben 6 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése, ez pedig hozzájárulhat a GDP növekedés gyorsulásához a második negyedévben.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiskereskedelmi forgalom bővülése júniusban a munkanaphatással kiigazított index alapján nem változott az előző hónaphoz képest, azonban a szektor így is várakozásokon felül teljesített. Mindez a fogyasztás fokozatosan emelkedésével és a lakosság rendelkezésre álló jövedelem tartós bővülésével magyarázható.
Az elemző szerint a második negyedéves GDP-növekedés éves szinten eléri majd a 2,3 százalékot.
Virovácz Péter közölte: a nem-élelmiszerjellegű boltok forgalmának 9,7 százalékos bővülése a labdarúgó Európa-bajnokságnak köszönhető, hiszen ennek következtében megnőtt az elektronikai és egyéb tartós fogyasztási cikkek, valamint a szurkolói kellékek vásárlása.
Hozzátette:az üzemanyagárak 3,6 százalékos emelkedése egyrészt a tavalyi magas bázis, másrészt a fogyasztók árérzékenységének a következménye, hiszen júniusban az üzemanyagárak havi összevetésben emelkedtek.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank makrogazdasági elemzője szerint az kiskereskedelmi forgalom növekedését többek között a vasárnapi zárva tartás feloldása is segítette.
Az elemző úgy vélte, hogy az év második felében is hasonló ütemű növekedés várható, az év egészében pedig 5 százalékot meghaladó bővülést vár.
Hozzátette: az idén a háztartások fogyasztása lehet a GDP növekedés elsődleges motorja. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Éves szinten gyorsult, de februárhoz képest visszaesett a kiskereskedelmi forgalom – ágazati kitekintő
Várakozásunknak megfelelően gyengébb adatok érkeztek a boltokból: 0,6%-kal csökkent a…
Tovább olvasom >KSH: februárban a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,3 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal mérséklődött
Februárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,2…
Tovább olvasom >NGM: februárban több mint 3 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom – folyamatos a fogyasztói bizalom erősödése
Az év első két hónapjában a kiskereskedelmi forgalom volumene 4…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >