Elemzők: a következő hónapokban folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom emelkedése
A következő hónapokban folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom bővülése, az év egészében a Takarékbank 4,5 százalékos, az ING 4,7 százalékos növekedésre számít.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett első becslése szerint júliusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt. Január-júliusban a forgalom 4,0 százalékkal emelkedett a nyers adat szerint, a naptárhatástól megtisztított mutató 3,9 százalékos növekedést jelez a múlt év azonos időszakához viszonyítva.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy az év eleji változó adatok után három hónapja stabilnak mondható a szektor növekedése, ami tükrözi a háztartások kedvező kilátásait és javuló pénzügyi helyzetét. Az elemző a tavalyihoz hasonlóan idén is legalább 4,7 százalékos növekedésre számít éves átlagban. A kiskereskedelem a tavalyi második fél évben gyengébben teljesített, vagyis a következő hónapokban a bázishatás is kedvező lehet, más felfelé mutató kockázatokkal együtt – tette hozzá.
A sorozatban harmadik stabil kiskereskedelemi adat után látszik, hogy némi lemaradással, de a vásárlások kezdenek felzárkózni a kedvező gazdasági helyzet adta körülményekhez. Ugyanakkor a béremelkedés üteme és a hangulatindexek által jelzett historikus csúcsok alapján még mindig van tér további emelkedésre – fejtette ki. A második negyedéves részletes GDP adatok alapján pedig úgy tűnik hogy a kiskereskedelem bővülése kezd megjelenni a lakossági fogyasztás emelkedésében is. Mindez alátámasztja azt, hogy a harmadik negyedévben ismét felgyorsulhat a gazdasági növekedés – írta.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kiemelte: az idén várhatóan 10 százalék feletti reálbér növekedés, az év első hónapjaiban 11 éves csúcsra ugró fogyasztói bizalom, valamint a háztartások pénzügyi vagyonának meredek növekedése miatt a következő hónapokban ismét gyorsulhat a kiskereskedelmi forgalom növekedési üteme, így 4,5 százalékos növekedés várható az év egészében. Az eladási dinamika lassulását júliusban az okozhatta, hogy a kánikula miatt a háztartások a kiskereskedelmi vásárlások helyett szabadidős tevékenységre költöttek többet, vagy a megtakarításaikat növelték nagyobb mértékben, mivel júniusban már kirobbanó, 14,4 százalékos növekedést mutattak a bérek, így 12,3 százalékkal nőttek a reálbérek.
Suppan Gergely szerint a kiskereskedelemnek további lökést adhat az új lakások év második felében várható átadási hulláma is. A háztartások ugyanakkor nem csupán a kiskereskedelemben növelik fogyasztásukat, így a vendéglátás, belföldi turizmus, szabadidő, szórakozás, valamint egyéb szolgáltatások területén is jelentős növekedésre lehet számítani. Rámutatott, hogy 2010 óta 21,4 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője kommentárjában azt írta: az év hátralévő részében is folytatódhat a bővülés annak köszönhetően, hogy a reálbérek emelkednek, a fogyasztói bizalom pedig erősödik. Az év első hét hónapjában átlagosan 4 százalékkal nőtt a forgalom, ami összhangban van az idei évre várt bővülési ütemmel. Júliusban is mindhárom fő termékcsoport hozzájárult a növekedéshez – ismertette. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Klímapolitikai Intézet: az élelmiszerek további drágulását okozhatja a klímaváltozás
A klímaváltozás jelentős hatást gyakorol a világ mezőgazdaságára, a környezeti…
Tovább olvasom >Idén korábban kezdődött a dinnyeszezon
Idén a szokásosnál két héttel korábban élvezhetjük már a kiváló…
Tovább olvasom >MBH Bank: A kiskereskedelem lehet az idei növekedés egyik támasza
A kiskereskedelem egyike azoknak a területeknek, amelyeken keresztül a lakosság…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >