Elemzők: kiemelkedően nőttek a bérek júniusban
Kiemelkedően nőttek a bérek júniusban, amit leginkább a vállalatok változatlanul erős munkaerő-kereslete befolyásol elemzők szerint.
A Központi Statisztikai Hivatal pénteken tette közzé, hogy júniusban a bruttó átlagkereset 364 800 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
Molnár Dániel, a Századvég elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, a keresetek júniusban is kiemelkedő mértékben, 10 százalék feletti ütemben nőttek. A bérek növekedési üteme továbbra is meghaladja az év eleji minimálbéremelés mértékét. Ebből arra lehet következtetni, hogy a béreket leginkább a vállalatok változatlanul erős munkaerő-kereslete befolyásolja.
A Századvég elemzője az év egészére 10 százalék feletti béremelkedést vár, amelynek egy újabb lökést adhat a szociális hozzájárulási adó júliusi 2 százalékpontos csökkenése, szerinte a közszférában, azon belül is elsősorban az oktatásban továbbra is látszik a béremelések folytatásának szükségessége.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője rámutatott arra, hogy a bérek júniusban is kétszámjegyű növekedést mutatnak, a munkaerőhiány továbbra is jelentős. Nagy kérdés szerinte, hogy a külső bizonytalanságok következtében a vállalatok mikor kezdik el mérsékelni a munkaerő-keresletüket, ami a bérezésre is hatással lehet.
Az ING Bank vezető elemzője rámutat arra, hogy a bérek 10,6 százalékos emelkedése az előző havi adathoz képest enyhe mérséklődést jelent. Ennek elsődleges oka az állami szférában keresendő, ahol 8,4 százalékkal nőttek a bérek.
Jelentősen átlag felett nőttek a fizetések a nehéziparban és a mezőgazdaságban, miközben némi meglepetésre az építőipari bérek 7,6 százalékos növekedése hosszú évek óta a legalacsonyabb szám. A szolgáltató szektorban vegyesebb a bérfejlesztési kép, ahol júniusban a vendéglátás területén nőttek legnagyobb mértékben a bérek, vélhetően az ágazatban jelentkező szezonálisan megerősödő munkaerő-kereslet és a munkaerőhiány következtében – írja elemzésében Virovácz Péter. Szerinte az első fél évben mért átlagos 10,6 százalékos bérnövekedési ütem nagyjából fennmaradhat az év második felében is.
Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint a júniusi bérek alakulására hatással volt a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiánya és a bérminimum emelése. Arra hívta fel a figyelmet, hogy 2015 óta az egyedi kifizetésektől megtisztított rendszeres bérek 51,1 százalékkal nőttek a magyar munkaerőpiacon, ami példátlan felzárkózást jelent a hazai nemzetgazdaság történetében.
A Takarékbank vezető elemzője kiemelte, hogy a közszféra a gyenge pontja továbbra is a jelenlegi bérdinamikának, míg a versenyszféra felülmúlja az átlagot, de az idén nyártól már elindult és 2022-ig 72 százalékkal emelkedő egészségügyi szakdolgozói bérek gyorsíthatnak majd a dinamikán, mivel mintegy 90 ezer embert érint.
A Takarékbank vezető elemzője 2019-re 10,3 százalék körüli éves növekedést vár a bruttó bérekben, a reálbér növekedése pedig 6,5 százalék felett alakul majd. A továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a rekord alacsony munkanélküliség miatt a bérnövekedés dinamikája a következő időszakban is hasonlóan intenzív marad – írja elemzésében Horváth András. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >Jelentősen drágább a cseresznye idén
A KSH adatai szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben 8,6…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >A kormány támogatja a magyar borászat megújulását és hagyományainak megőrzését
Régóta a mezőgazdaság zászlóshajójaként tekintünk a mindig megújulni képes borágazatra,…
Tovább olvasom >