Elemzők: folytatódhat az exportnövekedés, de kisebb lehet az idei aktívum
A következő hónapokban folytatódhat az export növekedése, de a tavalyi, 9,935 milliárd eurós külkereskedelmi többletnél idén nagy eséllyel alacsonyabb lesz majd az aktívum, a háztartások fogyasztásának további erősödése, illetve a beruházási aktivitás élénkülése ugyanis az importon keresztül csökkenti a többletet – összegezték előrejelzéseiket banki elemzők pénteken a februári előzetes áruforgalmi adatokat kommentálva.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint februárban az export euróban számított értéke 5,4, az importé 7,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A külkereskedelmi többlet 57 millió euróval 911 millió euróra csökkent. Az év első két hónapjában az export euróban 9,4 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakáét, az import 10,9 százalékkal emelkedett. A kéthavi aktívum 1,544 milliárd euró volt, 41 millióval kisebb a tavalyinál.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint kockázatot hordoz önmagában az eurózóna konjunktúrája, a Brexit, illetve a még nem ismert, de várt amerikai külkereskedelmi intézkedések. Összességében úgy vélte, hogy a várt csökkenés ellenére, a külkereskedelmi többlet jelentős, mintegy 9,5 milliárd euró maradhat, ami védelmet nyújthat a forint árfolyama számára turbulens nemzetközi piaci környezetben.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője úgy ítélte meg, hogy az ipar tavalyi gyengélkedése feltehetően átmeneti lehetett, míg az európai konjunktúra-mutatók is élénkülést jeleznek, ami kedvez az exportkilátásoknak. Idén 8,6-8,7 milliárd euróra csökkenhet a külkereskedelmi többlet a jelentősen élénkülő hazai beruházások, valamint a tavalyinál valószínűsíthetően magasabb átlagos olajárak miatt. 2018-ban az új autóipari kapacitások várható üzembe helyezése miatt érdemben bővülhet a kivitel, így a továbbra is élénk belső kereslet ellenére nem várja a külkereskedelmi többlet további jelentősebb csökkenését. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Export vezérelte növekedés az élelmiszeriparban – Az Univer és a MIRELITE MIRSA 2024-es üzleti eredményei
2024-ben két meghatározó magyar élelmiszeripari szereplő, az Univer Product Zrt.…
Tovább olvasom >KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >Távoli, de nyitott kapu: Üzbegisztánban látnak lehetőséget a magyar cégek
Bár földrajzilag és kulturálisan is távoli, Üzbegisztán az egyik legígéretesebb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Ausztriában 3,0 százalékra mérséklődött az infláció májusban
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel…
Tovább olvasom >