Hét-nyolc százalékkal nőhetnek idén a reálbérek
A bruttó bérek az idén 10 százalék körüli mértékben nőhetnek, a reálbérek – 2,4-2,5 százalék inflációval számolva – 7-8 százalék közötti ütemben emelkedhetnek az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Ürmössy Gergely, az Erste vezető makrogazdasági elemzője kiemelte, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által csütörtökön közölt adatok szerint a bruttó átlagkeresetek 10,7 százalékkal voltak magasabbak februárban az egy évvel korábbinál. Ez az ütem jelentős gyorsulás a 2016-os 6,2 százalékos átlagos bővüléshez képest. A nettó bérek is azonos lendülettel, 10,7 százalékkal nőttek éves bázison februárban, ami reálértelemben 7,6 százalékos emelkedés.
Az elemző szerint az átlagkeresetek lendületes bővülése több tényezőnek is köszönhető, az egyik a feszes munkaerőpiac bérfelhajtó ereje, amit a történelmi mélypontra eső, 4,4 százalékos munkanélküliségi ráta is jelez. Emellett a 15 százalékkal megemelt minimálbér, illetve a 25 százalékkal megnövelt garantált bérminimum is jelentősen hozzájárult a bérdinamikához – tette hozzá.
Ürmössy Gergely kommentárjában úgy vélte, az idén kitarthat a bérnövekedés üteme, éves átlagban 10 százalék körül lehet, az átlagos infláció elérheti a 2,5 százalékot, így reálértelemben 7-8 százalék közötti keresetnövekedést vár.
Megjegyezte: a feszes munkaerőpiac, a stabilan növekvő bérek és a fokozatosan javuló fogyasztói bizalom abba az irányba mutatnak, hogy az idén a GDP-növekedés gerincét a háztartások fogyasztása adhatja. Az Erste becslése szerint a gazdasági bővülés üteme az idén elérheti a 3,4 százalékot.
Horvát András, a Takarékbank elemzője is arra számít, hogy az idén 10 százalékkal nőnek a bérek a bérmegállapodás, a minimálbérek 15 százalékos, a garantált bérminimum 25 százalékos növelése, valamint az egyre fokozottabb szakember hiány miatt. Mindez a várt 2,4 százalékos infláció mellett 7,6 százalékos reálbér-növekedést eredményezhet, 2013-tól 2017 végéig pedig 28,3 százalékkal, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 32,3 százalékkal nőhetnek a reálbérek.
Úgy vélte, a bérnövekedésre jelentős felfelé mutató kockázatot jelent, hogy egyes hiányszakmákban gyorsuló ütemű béremelkedésre lehet számítani a következő években, amit az elmúlt hónapokban folytatott bértárgyalások – egyes esetekben kétszámjegyű bérmegállapodások – is tükröznek, miközben egyes ágazatokban folyatódik az életpályamodellek bevezetése.
Horvát András is úgy látja, hogy – az elmúlt években elhalasztott fogyasztás, a mérlegkiigazítási folyamat előrehaladása, a devizahitelek rendezése során kiszámíthatóvá váló törlesztőrészletek, valamint a háztartások nettó pénzügyi vagyonának rekordszintre emelkedése miatt – a következő években a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ezt az év elején némileg ellensúlyozhatja az elhúzódó extrém hideg időjárás miatti magasabb energiafogyasztás és energiaszámlák. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Gyors növekedés előtt áll az online és diszkont élelmiszer-kereskedelem
Az online és diszkont élelmiszer-kereskedelmi csatornák fogják várhatóan a leggyorsabb…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a napraforgónak és kukoricának jól jött az eső, az aratásra váró búzának és repcének nem
A napraforgónak és kukoricának jól jött az elmúlt egy hét…
Tovább olvasom >IGD: A retail média és a hatékonyságnövelés fontos lesz 2024-ben
Az alábbi cikkünkben azt az IGD nemrégiben megjelent előrejelzésében felvázolt öt…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >