Az idei gazdasági növekedést a fogyasztás generálhatja
Biztatóan indult az év a kiskereskedelemben az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik úgy vélik, hogy az idei GDP-növekedést is főleg a háztartások növekvő fogyasztása generálhatja.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte: januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,7, naptárhatástól megtisztítva 3,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az adat élénkülést mutat a tavaly decemberi 2,8, illetve 3,3 százalékos emelkedés után.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője kiemelte: a tavalyi növekedés idén januárban is folytatódott a kiskereskedelmi forgalomban. Hozzátette: összességében bíztató az év első hónapjában látott teljesítmény, azonban ennél többre lesz szükség ahhoz a következő hónapokban, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme magasabb fokozatba kapcsoljon. Várakozásuk szerint idén 3,4 százalékkal nőhet a GDP, aminek gerincét a háztartások növekvő fogyasztása adhatja. A kereslet-vezérelt növekedés a fogyasztói árakra is hatással lesz, amelyek gyorsabban fognak emelkedni idén. A tavalyi 0,4 százalékos rátát követően, idén 2,5 százalékos lehet az infláció – fűzte hozzá.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kifejtette, hogy bár részletes adatok még nincsenek, mind a három fő termékcsoport, az élelmiszerek, a nem élelmiszer jellegű termékek és az üzemanyagok kereslete hozzájárult a bővüléshez. Az elemző jó kezdetnek nevezte az elért növekedést, ugyanakkor az elemzők kissé magasabb, 4 százalékos növekedést vártak a naptárhatástól megtisztított adatban. A lassulást magyarázni lehet az elhalasztott fogyasztással, és így lehetséges, hogy az árúk helyett a szolgáltatásokon lesz a hangsúly a GDP-ben. Meglepőnek nevezte, hogy az üzemanyag-kiskereskedelemben 6,4 százalékkal emelkedett az értékesítés, mivel az árak jelentősen emelkedtek januárban – mondta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: augusztusban 557 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a behozatalé 4,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ipari termelői árak 2025. augusztusban átlagosan 0,8 százalékkal mérséklődtek az előző hónaphoz képest és 2,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a vendégek száma 5,2, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb drágulási hullám jöhet az élelmiszerárakban az EPR-díjak miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban 557 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a behozatalé 4,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ipari termelői árak 2025. augusztusban átlagosan 0,8 százalékkal mérséklődtek az előző hónaphoz képest és 2,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >