Elemzők: az egész éves gazdasági teljesítményt is javíthatja a vártnál jobb GDP adat
Az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladta a bruttó hazai termék (GDP) második negyedéves növekedése, ezért az idei év átlagos teljesítménye is jobb lehet a korábbi előrejelzéseknél az MTI által megkérdezett szakértők szerint.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb közlése szerint bruttó hazai termék (GDP) 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva az első negyedévi 0,9 százalékos emelkedés után. Az adat jelentősen felülmúlja az elemzők 2,1 százalékos várakozását.
Virovácz Péter, az ING vezető elemzője kommentárjában kifejtette: akár a korábban előrejelzett 2,2 százaléknál is kedvezőbb lehet az idei év átlagos teljesítménye, bár ahhoz, hogy a kormányzat által várt 2,5 százalék elérhető legyen, az év második felében átlagosan 3,2 százalékos – kiemelkedő – növekedés lenne szükséges.
Az elemző szerint a második negyedéves kedvező eredmény az elmúlt negyedév havi rendszerességgel közzétett adatok alapján többé-kevésbé várható volt. Hangsúlyozta, hogy a pontos növekedési szerkezetre csak a szeptemberi részletes adatokat látva lehet következtetni, de vélhetően a termelési oldalról a szolgáltatások húzták a növekedést, hiszen a kiskereskedelmi forgalom stabilan nőtt az április-június időszakban, mind negyedéves, mind éves összevetésben. Az ipari teljesítmény is kedvezően alakulhatott, a termelési és értékesítési volumenek alapján is pozitív lehetett hozzájárulása a GDP-növekedéshez.
A felhasználási oldalon a fogyasztás lehetett az elsődleges húzóerő a gazdaságban, miközben az élénkülő ipar jótékony hatást gyakorolhatott a nettó exportra. A vártnál jobb növekedést látván vélhetően a beruházások is kedvezőbben alakulhattak, bár éves összevetésben továbbra is visszafogó erő lehet, tekintettel a tavalyi évi rendkívül magas bázisra, amit az uniós források masszív lehívása okozott.
A CIB csoport előre vetíti éves előrejelzése módosítását, bár azt majd a részletes adatok alapján végzi el. A második negyedévi előzetes adat alapján 2 százalékhoz közeli, azt mérsékelten meghaladó éves GDP-növekedési ütemet valószínűsít 2016-ra. Megjegyezték, hogy bár a konszenzusnál gyorsabb volt a gazdaság növekedési üteme, óvatosságra int a naptárhatással, illetve naptárhatással és szezonálisan is kiigazított növekedési ütem, ami elmarad a nyers adattól és a különbség a szokásosnál lényegesen nagyobb.
Ürmössy Gergely az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője a részletek megismeréséig fenntartja korábbi, 2 százalékos éves GDP-növekedési előrejelzését, de most úgy látja, amennyiben a német gazdaság jól teljesít, magával húzhatja a magyart is. A második negyedéves adatok alapján inkább felfelé mutató kockázatok vannak – tette hozzá.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a következő negyedévekben tovább élénkülhet a növekedés: a fogyasztás dinamikája stabilan erős maradhat a foglalkoztatás és a reálbérek kiemelkedő növekedésének köszönhetően, az ipari termelés növekedése gyorsulhat a Magyarországon gyártott autómodellek frissítését követően, a beruházások és az építőipar visszaesése pedig fokozatosan mérséklődik a lakásépítések, az állami beruházások és az uniós források gyorsuló felhasználása miatt. Így az idei évben 2 százalék felett lehet a GDP-növekedés.
Beszámolt arról is, hogy jövőre részben az idei alacsony bázis, részben az érdemben gyorsuló beruházások hatására 3,3 százalékos növekedésre számít a Takarékbank. A növekedést segíti, hogy az idei évhez képest kétszeresére-háromszorosára nőhetnek a lakásberuházások, újabb, jelentős autóipari beruházások jöhetnek, az EU támogatások lehívása pedig érdemben gyorsulhat. Ezzel szemben a beruházások jelentős importigénye miatt a külkereskedelmi többlet csökkenhet. A brit népszavazás eredményének lehetnek ugyan negatív hatásai, azonban ezeket bőven ellensúlyozhatják a pozitív hatások – jegyezte meg az elemző.
Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerint már az első becslés alapján is látható, hogy az export jól szerepelt, részben azért, mert a német gazdaság is várakozások feletti növekedést ért el a második negyedévben, emellett a péntek délelőtt megjelent régiós GDP-adatok közül a román és a szlovák számok is kedvezőek lettek.
A Nemzetgazdasági Minisztérium értékelése szerint a második negyedévben kiegyensúlyozott volt a gazdasági növekedés szerkezete, a bővüléshez lényegében minden szektor hozzájárult. A szaktárca várakozásai szerint 2016 második felében a GDP növekedése érdemben gyorsulhat, köszönhetően az otthonteremtési programnak, a mezőgazdaságnak, valamint a tovább bővülő fogyasztásnak. A második negyedévben már gyorsult az uniós pályázati támogatások kifizetése, de a második félévben várható a fokozódó felhasználás, ami erősítheti az építőipart is – olvasható a közleményben. A minisztérium úgy vélte: 2016-ban továbbra is tarthatónak látszik a kormány 2,5 százalékos növekedési előrejelzése. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >Új vállalatirányítási szemlélet hódít: így készítheted fel a cégedet az AI-korszakra
Alig van túl a vállalati szektor az agilis átálláson, az…
Tovább olvasom >Magyarország 20 éve az EU-ban: hogyan változott az egy főre jutó GDP?
2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz,…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >