Elemzők: alig lassul a keresetek növekedési üteme az idén
A keresetek tavalyinál valamivel enyhébb növekedésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők az idei évben is, amiben a korábbinál nagyobb szerepet játszhatnak majd a kormányzati intézkedések.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott jelentése szerint tavaly októberben a bruttó átlagkereset 11,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az októberi 2,9 százalékos inflációval számolva az októberi reálkeresetek 8,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál. A vállalkozásoknál 11,5 százalékkal 378 ezer forintra nőttek a bruttó átlagkeresetek tavaly októberre, a költségvetési szektorban – közfoglalkoztatottak nélkül számolva – 10,7 százalékos növekedéssel 374 ezer forint volt a bruttó átlagkereset.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy
a szociális hozzájárulási adó csökkentése, az állami szféra egyes területeit érintő bérmegállapodások és a munkaerőhiány együtt tartotta még októberben is kétszámjegyű szinten a bérnövekedést. Ez várhatóan a tavalyi év utolsó két hónapjában is kitart majd, de 2020-ban már egyszámjegyűre lassulhat a bérdinamika, döntően a munkaerőhiány kis mértékű mérséklődése miatt. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy év közben bejelentenek újabb bérrendezéseket a közszférában, így egyáltalán nem zárható ki, hogy idén is 10 százalék felett emelkedjenek a bérek.
Horváth András, a Takarékbank vezető elemzőjének megítélése szerint októberben a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiánya és a bérminimum emelések hatására nőttek a bruttó bérek a várakozásokat némileg meghaladó mértékben. 2020-ra a megállapított ismételten 8 százalékkal növekvő bérminimumok miatt is 9 százalékot várhatóan meghaladó bérnövekedést várnak a Takarékbank elemzői, ami 5,5 százalék körüli reálbér növekedést jelent. A továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a rekord alacsony munkanélküliség miatt a bérnövekedés dinamikája a következő időszakban is hasonlóan intenzív marad.
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője kiemelte, hogy októberben a versenyszférában és a közszférában hasonló volt a bérek növekedésének üteme, mert a közszféra egy részén – például egészségügy egyes területein – a bérek rendezésére került sor. 2020-ban a bérek tavalyinál némileg lassabb, de továbbra is erőteljes növekedésére számítanak a Századvég elemzői, az átlagos növekedés megközelítheti a 10 százalékot. Ebben fontos szerepet játszhatnak majd a közszféra bérrendezései is, amelyeket több területen (például oktatás) is folytatni kell a munkaerő elvándorlásának megakadályozása érdekében. A szociális hozzájárulási adó idei esetleges további csökkentése szintén a bérek növekedésének irányába hathat. A versenyszféra béremeléseit ugyanakkor mérsékli a külső környezet bizonytalansága. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >Jelentősen drágább a cseresznye idén
A KSH adatai szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben 8,6…
Tovább olvasom >OKSZ az inflációról: Ezt nem mi csináljuk!
Áprilishoz képest májusban az árrésstop ellenére 0,6 százalékkal emelkedtek az…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >