Elemzők: a várakozásokat meghaladóan nőttek a keresetek
A várakozásokat meghaladóan nőttek a keresetek tavaly novemberben az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, és idén is 9 százalékot meghaladó lehet a növekedés.
Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője kiemelte: az emelkedés a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiánya és a bérminimum emelések hatásának, illetve a novemberi bónuszfizetéseknek köszönhető. Az ismételten 8 százalékkal növekvő bérminimum miatt is 9 százalékot várhatóan meghaladó bérnövekedést prognosztizál az idén, amely 5,5 százalék körüli reálbér növekedést jelent.
Horváth András összegzése szerint 2015 óta az egyedi kifizetésektől megtisztított rendszeres bérek 50,9 százalékkal nőttek a magyar munkaerőpiacon, ami példátlan felzárkózást jelent a magyar gazdaság történetében.
Kitért arra, hogy a munkaerőért zajló összeurópai versenyben a magyar béreknek továbbra is jelentős hátrányt kell még ledolgozniuk, hogy a munkavállalási célpiacnak számító országok nettó bérszintjének kétharmadát elérje a hazai, ezt követően indulhatna aktív visszaáramlás a hazai munkaerőpiacra.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában azt írta, hogy akár idén is kétszámjegyű maradhat a bérnövekedés, ami támogatja a fogyasztás tartós bővülését. Virovácz Péter kiemelte, a várakozásokat messze felülmúló bérkiáramlás elsődleges oka a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) drasztikus növekedése, elsősorban a költségvetési szférában. Az első tizenegy hónap adatát összegezve szinte biztosra vehető, hogy 2019 egészében 11 százalék felett marad a nettó bérek növekedése, ám az emelkedő infláció miatt ez reálbérek szintjén 7,5 százalék körül alakulhat – közölte.
Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágának vezetője szerint az átlagbérek emelkedése várhatóan 2020-ban is az inflációt érdemben meghaladó lesz, de a korábbiakhoz képest lassulhat. Hozzátette: novemberben az előző hónapokhoz képest gyorsult a bérek éves növekedési üteme, amiben szerepe lehetett egyedi kifizetéseknek, jutalmaknak is. A dinamika gyorsulásában most a közszférának volt nagyobb szerepe, de a versenyszférában is kismértékben gyorsult a növekedési ütem. A korábbi hónapoknál gyorsabb béremelkedés vélhetően majd meglátszik a karácsonyi időszak miatt a szokásosnál amúgy is erőteljesebb kiskereskedelmi forgalmon is. Idén kedvezőtlen világgazdasági folyamatok nyomán a bértárgyalások lassabban haladhatnak és az elmúlt években megszokottnál nehezebben juthatnak egyezségre a munkaadók és a munkavállalók – jelezte.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a fizetések emelkedése segíti a belső fogyasztás bővülését, ugyanakkor kockázatai is vannak. Egyrészt felfelé húzza az inflációt, másrészt a béremelkedés mértékének megfelelően a termelékenységnek is javulnia kell, különben versenyhátrányba kerül a magyar gazdaság. A K&H elemzője szerint 2020-ban további béremelkedés várható, részben a minimálbér és a garantál bérminimum újabb 8-8 százalékos emelése miatt. Ugyanakkor a bérdinamika lassulni fog részben a visszafogottabb gazdasági növekedés következtében az inflációval számolt reálbér-emelkedés pedig 4-5 százalék körül lehet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >Nagy Márton: hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre
Hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Talajmegújító kísérleti mezőgazdasági programot indít a FrieslandCampina, a Lidl és a ReGeNL
A FrieslandCampina, a Lidl és a holland ReGeNL közösen indítanak…
Tovább olvasom >Sehol se lehet rágyújtani a franciáknál, ahol gyerekek vannak
Franciaország betiltja a dohányzást a gyerekek által látogatott közterületeken Július…
Tovább olvasom >Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >